A nők – idézetek

nok_szexshopbanNem hiszem, hogy a szakácskönyvek által rögzített súlyadatok összefüggenének a végeredménnyel. Az egész méricskélési huncutság pusztán arra való, hogy misztifikálja a világ legprimitívebb szemfényvesztését, azaz a sütés-főzést. Ezáltal ad hatalmat a nők kezébe, holott már úgyis ott van nekik az az uralom, amellyel agyilag és testileg is totálisan lenyomnak bennünket. Hát persze: az erotika!
Vavyan Fable

Nagy tévedésben van, amikor a nőket társadalmi rétegek szerint osztályozza abban a hitben, hogy minden társadalmi rétegnek megvan a maga életszemlélete. (…) Százezer fontos lány meg a gépírónő között csak az a különbség, hogy az előbbi drágább ruhákat visel. Sőt, ha nem tartana érte ízléstelennek: azt is mondhatnám, hogy ha alsóruhákban látná őket, nem tudná megkülönböztetni egyiket a másiktól, mert mind a ketten egyformán finom és drága alsóholmit viselnek.
Edgar Wallace

Mint minden nő, akinek nem sikerült szeretnie, akart valamit, maga sem tudva, hogy tulajdonképpen mit is. Alapjában véve semmit sem akart, ámbár úgy tetszett neki, hogy mindent akar.
Ivan Szergejevics Turgenyev

Egy elvem van: asszonyokkal nem szabad vitatkozni. Miért? Mert az asszonynak úgyis igaza van… A leghosszabb vitatkozásnak is az a vége, hogy az asszonynak igaza van. Mért ne előzzük meg akkor? Mire való a sok beszéd, a sok keserűség: mert hisz az asszony nem azért vitatkozik, hogy meggyőzessék, vagy mást meggyőzzön, csak hogy győzzön… Érzés az asszonynál minden ellentmondás… És azért van igaza, mert nem a fejével vitatkozik, hanem a szívével. A férj pedig könnyen téved: de a szív soha.
Móricz Zsigmond

Hogyan készül egy nő az első találkozásra? Eszeveszetten sminkel, órákon át ruhakombinációkat variál, ha egyenes a haja, akkor göndöríti, ha göndör, akkor egyenesít. A lényeg, hogy ahogy van, úgy nem jó. Aztán nem egyszerű feladat és megkerülhetetlen a megfelelő cipő kiválasztása. A kényelem másodlagos, ha lehet, legyen színes, tündöklő, csábító. Az ajkak szalonképes állapotba való hozása sem egy perces munka. Legyen nedves, puha, gömbölyű, illatos, zamatos, olyan harapnivaló. Ezzel még korán sincs vége, hátra vannak még a szemek, a fogak, a lógó, csillogó, himbálódzó ékszerdzsungelek.
Hogyan készül egy férfi az első találkozásra? Hasat be, mellkast ki, vállat fel. Anya, hol az a farmer? Anya, hová raktad azt a pólót? Anya, azt a felsőt kimostad? Anya, megtörlöd a cipőmet? Anya, hol a fogkefém? Anya, csinálsz gyorsan egy szendvicset? Anya, tudsz adni pénzt? Apa, hova vigyem ezt a csajt?
Egri László

Vélemény, hozzászólás?