Kategória: Cikkek

A szexuális segédeszközök repertoárja végtelen, egy csupán a sok közül a legénybúcsúra szánt malacságként vagy bizarr perverzióként számon tartott guminő. A szexuálpszichológia azonban rámutat egy érdekes tényre: ami sokaknak vicc, az másoknak nélkülözhetetlen kellék egy olyan élethez, amelyről sejtelmünk sincs.
A szokásos péntek esti iszogatás közben, a „Tudtátok, hogy a Tibinek guminője van?” kérdést kamaszos vihogás és pár kaján vigyor kíséri. Végre egy alkalmas téma a poénkodásra, és az alternatív szexkütyükről való sztorizgatásra. Néha kiderülhet azonban, hogy a dolog komolyabb, mint gondolták volna: „Múltkor voltam „náluk” – meséli egy 32 éves férfi a barátjáról. – Teljesen megőrült. Nem elég, hogy vett egy guminőt magának, de felöltöztette, odaültette a kanapéra, és bemutatott neki, amikor megérkeztem. Azt mondja, sose volt még ilyen kedves barátnője. Félelmetes és gusztustalan, amit csinál. Kezeltetnie kellene magát.” A hétköznapi magyarázat erre az, hogy az említett férfi nem egy tesztoszterontól fűtött szex-vagány, hanem – közel a negyvenhez – a szótlanság és a zárkózottság mintaképe, egy megrögzött társaságkerülő és egyben örök agglegény, aki a legújabb információk szerint komolyan gondolja, hogy egy plasztiknővel osztja meg nemcsak az ágyát, de az életét is. Vannak persze kevésbé radikális nézeteket valló, megértőbb ismerősök is: „Mostanában olyan sok téren toleránsak vagyunk, miért pont az efféle hóbortnak hódoló ismerősömet ítélném el? Ha ez jó neki, hadd éljen a saját kis világában, otthon, a barátnőjével. Nekem mindegy, hogy élő nőről, vagy egy babáról van szó, a lényeg, hogy ő jól érezze magát, és ne ártson vele senkinek.”
Nem feltétlenül perverzió
Mit tud erre a pszichológia mondani? A legelső dolgunk, hogy különbséget tegyünk a definíciós tévhitek közt. A gumibaba lehet „csupán” szexuális segédeszköz, egy azon nagy népszerűségnek örvendő kellékek közül, amelyek sokak számára vágyserkentő hatással bírnak, és színesítik a nemi életet. Mindez akkor válik fetisizmussá, ha a szexuális izgalom már-már beteges vonatkozásban és kizárólagosan ehhez az élettelen tárgyhoz társul. A pszichológusok praxisában az efféle szexuális zavarral küzdő betegek szép számmal megfordulnak, arról azonban mégis keveset hallani, hogy léteznek emberek, akik nem csupán kielégítetlen ösztönkésztetéseik eszközéül, dübörgő hormonjaik lecsillapítására vagy éppen kíváncsiság céljából szerzik be a babát, hanem elsősorban párkapcsolatnak tekintik a műanyag nőkkel folytatott „viszonyukat”. Ez persze nem csoda, hiszen az ilyen magatartást mindenki igyekszik titkolni.
Nem biztos azonban, hogy emiatt úgy is gondolkodnak magukról, mint mi róluk. „Nem tartom magam se perverznek, se nekrofilnak csak azért, mert nem vagyok hajlandó többé belemenni a korábbihoz hasonlóan megalázó viszonyokba – meséli egy érintett. – Nekem egyszerűen nem működnek a párkapcsolataim. Ennek ellenére vágyom a törődésre, arra, hogy valaki várjon, mikor hazaérek a munkából és megnézzen velem egy filmet esténként. Miért lenne az perverz, ha ezt történetesen egy babától kapom meg?” A probléma nagy valószínűséggel abban gyökerezik, hogy ki mennyire tudja megélni a társas kapcsolatokat, ugyanis a szexológusok és pszichológusok egyöntetűen állítják: nem kifejezetten szexuális zavarral küzdő betegekről, inkább olyan személyekről van szó, akik korábbi párkapcsolataikkal kapcsolatos sorozatos negatív tapasztalataik, valós nőkkel folytatott viszonyt lelkileg gátló testi hiba, vagy visszahúzódó, társaságkerülő személyiségük okán folyamodnak a párkapcsolat ezen – számunkra betegesen furcsa – módjához.
Hasznos is lehet – Sokan küzdenek közülük az ún. Asperger-szindrómával, melynek fő jellemzője, hogy a magasabb általános intelligenciaszinthez alacsony szociális intelligencia társul, így ezek a személyek nem, vagy csak nehezen tudják mások érzelmeit azonosítani és értelmezni, ami egyértelműen visszaveti őket az egészséges kontaktus megvalósításában. A babákkal folytatott párkapcsolat természetesen olyan zavar, amely hosszú távú kezelést igényelne. Ugyanakkor ismerjük be: a számunkra értelmetlen jelenség esetenként pozitív változást is hozhat azoknak az embereknek az életébe, akik híján vannak a pozitív, viszonzott és tartalmas társas kapcsolataiknak, ugyanakkor vágynak a mások által megélt nyugodt párkapcsolat adta biztonságra, egy partnerre, aki nem csak szexuális tárgyként van jelen életükben, de egyben olyasvalaki is, aki őszinte érdeklődéssel meghallgatja gondolataikat, lehet vele közös programokat szervezni, és jelenlétével intimitást hoz a hétköznapokba.
Így lehetséges, hogy az eddigi állandó negatív visszacsatolás helyett a baba beszerzésével végre egy sikerélményekben gazdag, pozitív kapcsolat válik számukra elérhetővé, és csak a pénztárca és a fantázia szab határt, hogy melyiket választják a legkülönbözőbb igényeket is kielégítő, anatómiailag korrekt és esetenként meghökkentően élethű gumibabák közül.
Talán nem nehéz belátnunk, a mérleg serpenyője könnyen billen egy plasztik bábu választása felé, ha a másik oldalon egy halmozottan sérült lélek magányos életének fenyegetettsége áll. Tekinthetjük ezt tehát egyfajta öngyógyító eszköznek, mellyel a szociális kapcsolatteremtő képességük vagy életük egyéb területén sérült személyek megelőző csalódásaikat, kudarcba fulladt próbálkozásiakat és rengeteg megalázó helyzetet igyekeznek orvosolni, de legalábbis ellensúlyozni, mely korábban érte őket.
Ráadásul pedig felvetül egy zárójelbe tett, mégis jogos gondolat is: lehetséges, hogy a másokat bántalmazó, de legalábbis közszemérmet sértő szexuális zavarral küzdő, egyelőre még kezeletlen személyek számára is hatásos eszköz lehet a babával folytatott társas kapcsolat, amely egyfajta prevencióként némileg kiegyensúlyozhatja a beteg elmeállapotát, lekötheti ösztöneinek egy részét, melyek ellenkező esetben a külvilág felé irányulnának. A „ne ítélj, hogy ne ítéltess” parancsa mára már közhellyé vált, bár igencsak megérdemelné, hogy felelevenítsük, mert nincs jogunk elmebetegnek bélyegezni egy férfit pusztán azért, mert egy guminőt választott társául.