Tudd meg, milyenek egy szexbabákat gyártó üzem mindennapjai. Egy híres fotós úgy döntött, a hozzá közel eső üzemben tiszteletét teszi. A világ férfijainak képviseletében arra volt kíváncsi, pontosan hogyan is készülnek a szexbabák és hogy mutatnak azok az igazihoz már kísértetiesen hasonlító szexbabák, amit unatkozó agglegények szívesen megvásárolnak.
Hogyan képesek egy vödör folyós masszából elvileg élethű érzéseket keltő használati tárgyakat, szerelembabákat készíteni. Ugyan utóbbit fotókon keresztül nem tudjuk meg, de mesterien beállított képeken keresztül kicsit bepillanthatunk a kulisszák mögé.
Az egyik legnagyobb szexbabákat gyártó amerikai műhelyben járunk, ahol a szakemberek apró részletességgel kidolgozott kiegészítőkkel ügyeskednek. Az ember fejében egyetlen dolog fogalmazódik meg az ilyen képek láttán. Egy autógyárban kipróbálják az elkészített autókat. Vajon itt is van olyan mesterember, aki azt mondja, hátra viszem és megfuttatom, meglátjuk milyen a kicsike? Vagy ha sorjás kicsit belül, majd használat közben bekopik? A teljes szexbaba galériát itt nézhted meg.
Forrás: Intimcenter.com bejegyzés: Így készül egy luxus szexbaba