Eh, egy klisés, fantáziátlan konzumidióta vagyok, fene a pofámat. Történt pár hete, hogy (OMG, épp használat közben!) elromlott a vibrátorom. Először azt hittem, csak az elem merült ki, de nem, hiába cseréltem elemet, nem lehetett tovább használni. A hiba motorikus, diagnosztizáltam igazi technofilként a problémát, és mivel nem vihettem a Gelkába javítani gariba, hát megvártam a következő havi fizetést, és hó elején elcsattogtam a körútra (ott elég sok szexshop van egymás mellett), venni új vibrit, mert megérdemlem.
Eddig én csak önkiszolgálós szexshopban jártam, ott egyszerű az élet, az ember bemegy, körülnéz, kosarába teszi, ami megtetszik neki, majd fizet a kasszánál, pont, mint a Tescóban, nincs ezzel semmi gond.
Igen ám, de itt más volt a rendszer. Bemegyek, köszönök, körülnézek, és egyre inkább erősödik bennem a gyanú, hogy itt bizony kérni kell. Ez pedig egy kicsit azért kínos. Nekem legalábbis. Arra a kérdésre, hogy – segíthetek?, mit mondhatnék, hogy – húsz deka párizsit meg egy liter tejet szeretnék, – de mi itt ilyet nem tartunk, – jah, hát akkor egy vibrátort szeretnék klitoriszizgatóval. Ebbe a mondatba egyébként nem túl prúd sünibabának is beleremegett a hangja eg kicsit. A fiúcska laza volt és készséges, mutatott is rögtön többfélét, több színben, sok-sok funkcióval. Kiválasztottam egy egyszerűbbnek tűnőt, ami a legjobban hasonlított a korábbira (ami maximálisan bejött). De a srác csak vette elő az újabb darabokat, és lelkesen mesélte, mi mindent tudnak, ő nem akar egyikre sem rábeszélni, de szerinte ez a legjobb, legalábbis a vevők visszajelzéi alapján, no meg a női test anatómiáját tekintve stb. Addig-addig dicsérte a portékáját és győzködött, amíg megvettem egy, az eredetileg kiszemeltnél négyezer forinttal drágább példányt, ami a rengeteg extra funkcióján kívül a sötétben pirosban villog (bár valszeg világosban is), de hogy erre a feature-re minek van szükség azt én már végképp nem tudom. Ezenfelül vettem síkosítót is hatezerért, pedig eredetileg nem állt szándékomban, de rábeszélt, mert az milyen jó lesz nekem már.
Otthon aztán kiderült, hogy a drága csodamasina igazából semmivel sem okoz nagyobb örömet, mint a korábbi device, és egy kicsit még túlméretesnek is bizonyult. De most már mindegy, nem vihetem vissza, hogy bocsi mégsem jött be annyira, mint ígérted, add vissza a pénzemet.
Így jártam. Még kell edződnöm, hogy ideális tudatos vásárló legyek. (Forrás: Dosszie blog)
Tanulság: Hallgasd végig az eladót, ismerd meg a választékot, fogd meg, hogy milyen a tapintásuk, és hallgass az érzéseidre.
King Kong vibrátor
Az Intim Center szexüzlet ajánlatából az egyik legnagyobb méretű vibrátort mutatjuk most be.
King Kong vibrátor, a hatalmas falloszok kedvelőinek. Hossza 33 cm, átmérője 6 cm. Az anyaga PVc, közepesen puha. Extra méretű, enyhén ívelt, erezett élethű kivitel. A vibrálás erőssége a készülék alján szabályozható. Síkosító használata ajánlott.
A termék az üzletünkben megvásárolható, vagy postai utánvéttel telefonon megrendelhető.
A jó szexhez kellenek-e kellékek?
Képzeljük el magunkat és szerelmünket egy teljesen üres szobában, ahol csak mi vagyunk és a vágy. Vajon tudnánk-e így szeretni egymást? Persze hogy tudnánk, vágjuk rá. De mégis, ha mondjuk magunkkal vihetnénk valamit, mi volna az?
Egy pohár gyöngyöző pezsgő, néhány színes üvegmécses, egy romantikus dallam, vagy néhány vörösesen-aranyló egzotikus párna megfelelő hangulatot áraszthat ahhoz, hogy esténk igazán különlegessé váljon.
Titkos trükkjeink – Van aki például a füstölőre esküszik. Azt mondja, ha a férje kedvét keresi, meggyújt egy füstölőt. A férfi ma már tudja, hogy ez az érdekes, keleties illat felhívás „keringőre”.
– Szexis köntöst veszek fel, felkapcsolom az állólámpát, odabillegek a füstölőhöz, és meggyújtom. A férjem eleinte mindig úgy tesz, mintha nem értene semmit, például megkérdezi, mi lesz a tévében, csak hogy bosszantson, aztán végre átölel.
– Én illatos fürdő re esküszöm. Persze nem egyedül! – mondja az értelmiségi megkérdezett. – Tégy a vízbe fürdősót, a kád szélére készíts két pohár pezsgő t sok jégkockával, és helyezkedj el a vízben csábosan. Nem kell világítás, gyertya is megteszi. Most kiabálj a férjednek, hogy jöjjön, mossa meg a hátad. Jobb, ha gondoskodsz hátmosó keféről is, biztos lehetsz benne, hogy az úr végül elfelejti, miért is jött be valójában – figyelmeztet.
– Minden feldob, ami szokatlan – mondja egy húszéves lány. – Képtelen vagyok ágyban, párnák közt szerelmeskedni. Liftben, kocsiban, konyhában, spájzban, mosógépen, réten, tóban , soroljam? – kérdezi nevetve. – Imádom, ha a férfin vicces alsógatya van, vagy valami izgi tetoválás .
– Játszani szeretek – jelenti egy harminc éves nő. – Azt hiszem, azért jövünk ki egymással olyan jól a férjemmel, mert mindketten hajlandók vagyunk belemenni bármilyen szerep be. Például a kezembe akad a kétéves fiam játék puskája. Gonosz arcot vágok, és a férjem tarkójához szorítom a „fegyvernek látszó tárgyat”. Vetkőzz! Csak ennyit mondok neki, és ő felteszi a kezét sután, a másikkal meg már dobálja is le a ruháit. Egyikünk sem neveti el magát, ezek a játékok véresen komolyak.
Mindent szabad – A szexuálpszichológusok szerint a párkapcsolatban bármi megengedhető, amit mindkét fél élvez, amit egyikük sem érez fájdalmasnak, megalázónak, vagy kényszernek. A hosszú párkapcsolatban törekedni kell arra, hogy ne váljon unalmassá, lapossá a szexuális együttlét . Ha egy pár összeszokott, ismerik egymás testét, kialakult a bensőséges, bizalmi viszony kettejük között, bátrabban használnak „újító” eszközöket.
A nők jól teszik, ha időről időre beszereznek néhány vadítóan szexis fehérneműt, de vágykeltő lehet egy erotikus film, vagy egy pezsgős vacsora is. Kinek mi áll közelebb az egyéniségéhez. Szinte mindnyájunknak vannak titkos vágyaink, amelyeket nem biztos, hogy a partnerünk előtt be merünk vallani, pedig hasznos volna megbeszélni őket.
Tabuk nélkül – Álszentek volnánk, ha nem beszélnénk az „igazi” erotikus kellékekről is, amelyek létezéséről többnyire csak szemlesütve veszünk tudomást. Az emberek korosztálytól függetlenül vásárolják az erotikus kellékeket: a fiatalok leginkább a humoros dolgokat keresik: az I Love You feliratú szívecske alakú óvszert, vagy a vicces formájú alsónadrágokat, a középkorúak merészebbek, a szexis alsóneműktől kezdve bármit megvásárolnak. A legnagyobb sikert azonban mégis a vicces tárgyak, és az erotikus társasjátékok aratják – kiváltképp a huszonévesek körében.
Szexfilmek – Egy negyvenes férfi arról panaszkodik, hogy a felesége képtelen elviselni, hogy ő időnként szexfilmeket néz.
– Rendben van a szexuális életünk, nem csalom meg a feleségem, hazaadom a fizetésem. Van két szép kamasz gyerekünk. Miért ne nézhetnék ilyen filmeket, mi a rossz ebben? – lázadozik. – A feleségem szeme ilyenkor szikrákat szór. Kidobálja az ágyneműmet a nappaliba, és napokig nem szól hozzám. Pedig nem hiszem, hogy ezzel bántom őt. Vagy mégis?
Ahány ház, annyi szokás – Minden ember mást és mást talál érzékinek vagy izgalmasnak, és ez így is van rendjén. Egy harmonikus párkapcsolatban kellő igyekezettel és odafigyeléssel úgyis megismerjük társunk jellemét és igényeit, amelyekből kedvünk szerint kiválaszthatjuk a nekünk tetszőket: a pezsgős fürdőt, az érzéki fehérneműket, a vad zenében, vagy a különleges helyszíneken való szerelmeskedést. A továbbiakban pedig nincs más dolgunk, mint odafigyelni társunk álmaira-vágyaira , hátha valamelyikkel még színesebbé tehetjük szerelmi életünket.
Cyber pillangó – távirányítós
Intim Center szexshop ajánlat: Cyber pillangó távirányítós. Bugyiként felvehető rádió távirányítású vibrátor cyber(bőrhatású) anyagból. Kis műpéniszt tartalmaz, valósághű érzetet keltő anyagból. A rezgés a távirányítóval állítható. A termék az elemeket tartalmazza!
A termék az üzletünkben megvásárolható, vagy postai utánvéttel telefonon megrendelhető.
A női orgazmus kényes téma
Jelen írások alapja a National Health and Social Life Survey (University of Chicago) felmérésének eredménye, miszerint a szexuális együttlét alatt a nők mindössze 29%-a éri el az orgazmust. Ezen túlmenően a megkérdezettek többsége nem képes önmagában a hüvelyi orgazmusra, csikló ingerlésére is szüksége van.
Egyben ezekkel a cikkekkel kívánunk egy új sorozatot is indítani, amelyekben egyszerre női és férfi szemmel is nézzük ugyan az a témát, s várhatólag teljesen más nézőpontokat állítunk egymással szembe. Reméljük, érdekesek lesznek.
Női szemmel:
Megrázó ez az alacsony százalék. Te melyik csoportba sorolnád magad, ha Téged kérdeznének? Ilyen kérdésre őszintén válaszolni még a párunknak is nehéz, de magaddal őszintének kell lenned! Miért? Mert segíthetsz magadon, persze, ha eleve nem abba a kis százalékba tartozol…
Természetesen annak a legjobb, akinek sikerül elélvezni hüvelyi úton is, de azért az sincs elveszve, aki a csikló izgatásával együtt éri el az orgazmust. A lényeg ugye, hogy “jó legyen”, – mindkettőtöknek – baj csak akkor van, ha színlelni kényszerülsz.
Színlelsz, mert nem akarod megbántani a párodat, véded őt, nehogy önbecsülésén csorba essék azzal, hogy nem tud kielégíteni. Színlelsz, mert sokszor unalmassá válik az együttlét, mert mindig, minden ugyanúgy történik, a végén pedig, minden erőfeszítés ellenére marad a csikló izgatós megoldás. Nem beszélve arról, hogy a véget nem érő, monoton aktus fájdalmassá is válhat. Színlelsz, mert a hosszú együttlét helyett, csalódottan arra vágysz, hogy végre egy gyorsat, heveset szexeljetek, csiklónyalogatás-simogatás nélkül, mint a filmekben, amikor a nő és a férfi, a cigi szünet alatt spontán egymásnak esnek egy irodában. És a szünet végére be is fejezik a dolgot. A kérdés most azonban nem az, hogy miért színleli a nő az orgazmust. Ha csináltál már ilyet, akkor ismered az okokat.
A kérdés inkább az, hogy hogyan tudják egyes nők elérni az orgazmust hüvelyi úton, míg mások csak álmodoznak róla, hogy egyszer végre, spontán, heves szex közben elélvezhessenek egyéb segítség nélkül? Mit kell tenned, hogy Te is ezen nők csoportjába tartozz? Itt van néhány tipp, ami segítségedre lehet:
Keresd meg a G-pontodat. Először is, a hüvelyi orgazmus azért fordul elő sokkal ritkábban a nőknél, mert a hüvelyben sokkal kevesebb az idegvégződés, mint a csiklóban. A hüvely felső kétharmad részén ritkák azok az idegvégződések, melyek izgalmat keltenek. De ott van az a bizonyos G-foltnak nevezett pont, amely a hüvelyi orgazmus bekövetkezéséért felelős. Ez, a hüvely bejáratától 3-6 centire elhelyezkedő G-folt azonban, kárpótlást nyújthat a ritka idegvégződések miatt. A G-pont ingerlése azonban nem okoz az első pillanattól kéjes érzést, és először még nem biztos az ez általi orgazmus. Először sokkal inkább vizelési ingert kelt, ami a későbbiekben csap át kéjes érzésbe. Mindenképpen megéri megkeresni, ami nem kis kihívást jelenthet, de sok segédeszköz szolgálja ezt a célt.
Végezz Kegel-gyakorlatokat, hüvelyi orgazmus elérése érdekében. Mint ahogy a G-pontról is bizonyára már hallottál, a Kegel-gyakorlatoknak nevezett hüvelytornáról is biztosan. Ezek azok a gyakorlatok, amelyek valóban, nagyon hatékonyan segítenek a nők hüvelyi G-pont orgazmusának elérésében, a hüvelyi G-pont érzékenység növelésében. A Kegel-gyakorlatokkal ugyanis, fejleszthető a hüvelyi orgazmus készség elérése és intenzitása is. Ezen kívül, és nem utolsó sorban, a partnerednek nagyobb örömöt tudsz szerezni szeretkezés közben.
Használj gésa golyókat, hogy partneredet is különleges szexuális élményhez juttasd. A gésa golyókat, vagy gésa labdát (1, 2, vagy 3 kis golyó van összefűzve, mely golyókban egy másik súlyosabb golyócska rezeg, mozog) helyezd fel síkosító segítségével stabilan a hüvelyedbe. Próbáld benntartani, megszorítani őket, PC izmaid (alhasi izomcsoport, amely felelős a hüvely és húgycső körüli, méh és gátkörnyéki szervek felfüggesztéséért, feszességéért) segítségével. Majd anélkül, hogy kézzel hozzányúlnál, próbáld kifelé tolni, nyomni. Majd felfelé szívni, mozgatni. Nem baj, ha elsőre nem megy. Sok gyakorlást igényel, de megéri!
A hüvelyi orgazmus elérésének gyakorlása közben azonban, ne feledkezzünk meg arról, hogy az orgazmus csak egy a sok öröm közül, amiket a szex nyújt, és nem feltétlenül a szex lényege: a partner bizalmas közelségét, az összebújást, a simogatásokat és öleléseket jelenti.
Éppen ezért, ha őszinte tudsz lenni a pároddal és saját magaddal, akkor továbbá színlelned sem kell. Sőt! Az őszinteség egy olyan párkapcsolati szintre emelhet, ahol együtt térképezhetitek fel a hüvelyi orgazmus eléréséhez vezető izgalmas utat. Kalandra fel!
Férfi szemmel:
Akármennyire is lehet ez a felmérés reprezentatív, azt sosem fogjuk megtudni, hogy mekkora a valóság alapja. Mert lássuk be, az ilyen témakörben feltett kérdésekre nem fogunk teljesen őszintén válaszolni, még akkor sem, ha tudjuk, hogy teljesen névtelenek maradunk. Ez függ az adott pillanattól, körülményektől, stb, de talán leginkább a kérdező személytől. Ha nem szimpatikus, annyira leszünk vele őszinték, mint ahogy a bíróságon a Bibliára megesküdve csak is az igazat valljuk. Azt tudjuk, hogy mennyi pert indítanak hamis tanúzás vádjával? :)
Az emberi természet ilyen. A férfi szeret nagyot mondani, a nő pedig panaszkodni. Előre is elnézést kérek, de informatikai zsargonnal élve én a Panaszos Pina által beküldött hibajegyeként kezelem most ezt a témát! Most magamra szignálva elindulok a rejtélyek nyomába, és megpróbálom megfejteni ennek a lehangoló 29%-os eredménynek az okait.
Mivel nem szerencsés önmagában kiemelni egy ilyen eredményt, ezért azonnal szembe állítom egy másikkal, ami azt mutatja, hogy az előjátékra szánt idő átlagos hossza 7 perc. Igen, csak 7 perc! Mint sok minden, ez is mind a két félen múlik, és én ezt a rövid időt a Panaszos Pinára fogom. Urak, ugye nagy az egyetértés, ha azt mondom, hogy mi addig kényeztetnénk, ameddig a nyelvünk el nem zsibbad, vagy le nem esik az állunk. Az meg azért tovább tart 7 percnél! De a Panaszos Pina ráadásul türelmetlen is. Persze ha tudná, hogy egy 30 perces eseménnyel eléget körülbelül 40 kalóriát, nem rohanna ennyire. :)
A jó szex alapja a megfelelő felkészülés, mint fizikálisan, mint mentálisan. Lehet fáradtan is, lehet idegesen is, de az olyan is lesz. Gondoskodjunk a megfelelő körülményekről, tökéletes időpontról, illatokról egy kis feromon parfüm tuninggal, zenéről, és igény szerint eszközökről. Ha az előjátékot megelőzi egy jó alapos és finom bő 30 perces masszás, akkor lehet, hogy az előjáték belefér a 7 percbe. Ha a Panaszos Pina továbbra is csak kapkod, akkor finoman kötözzük meg vagy foglaljuk le a száját valami mással, és máris kapott 2 orgazmust.
A témában forgó eredményt tovább rontja az a másik felmérés, miszerint a nők 46%-a megtapasztalta már az anális szexet. Ebből az a következtetés, hogy a kényes vagina minden törekvésünknek ellenállva átadta a szerepkört a hátsó ajtónak. Urak, ugye ezt még meg is értjük.
Na de a témánál maradva megjegyzendő, hogy a valódi anális orgazmust olyan kevés hölgy éli át és számol be róla, hogy az százalékban nem is kifejezhető. Így a kapott 29%-os arányt nagymértékben befolyásolja a fent említett 46%-ba sorolható olyan hölgyek, akik rossz irányból közelítik meg a célt. Oké, hogy az öröm forrása ilyen módon redundánsan van bekötve, csak az oda vezető út más járólapokkal van burkolva, így ha a partner az analingus-technika nagymestere, akkor sem lesz eredmény. De lehet próbálkozni.
Azért ne fogjunk mindent a kényes vaginára! Tételezzük fel, hogy minden megfelelően elő lett készítve, egymásra hangolódás megtörténne… de mi bealszunk. Ekkor a nő átvonul a másik szobába, és nem történik semmi. Ezt talán alá is támasztja az az adat, hogy a 10 éves házasok közel 12%-a alszik külön! Nem csodálom, hogy így sokasodnak a MILF-ek! Vagy az egymásra hangolódás meg is történik, de nem működik úgy a hímtag, ahogy az elvárható lenne. A 40 éves férfiak 5%-nál fordul elő merevedési zavar. Ez az 5% is hozzájárulhat a 29%-os eredményhez, de akkora mértékben mégsem, mint a 46 % anál fan.
Urak, tudunk meglepetést okozni! A kék pirula feltalálása óta a világ elég nagy figyelemmel kíséri a potencianövelést. A potencianövelés egy tág fogalom, a merevedési zavarok és a potencia probléma tüneteire szoktuk használni. Tény, hogy egyre több egészséges férfi is használ valamilyen potencianövelő szert szimplán azért, hogy sokkal jobban teljesítsen az ágyban. Jó hír, hogy több féle természetes készítmény kapható. A legismertebbek és talán a legolcsóbbak ginzengből és egyéb növények kivonataiból készülnek. Az olcsósága alatt az ár/élmény/hatás aránya értendő, azaz árához képes nagyon sokat ad. Együttlét előtt 30-60 perccel érdemes bevenni, és a hatása 3 napig is tarthat. Azaz bármilyen szexuális közeledésre azonnal reagál, eseményre kész tud lenni. Hogyan lesz ebből meglepetés? Úgy, hogy titokban vedd be, és amikor a párod már legalább kétszer elélvezett, Te még mindig bírni fogod, ő meg csodálkozik a történéseken! Javaslat: Te élvezz el gyorsan, akár az előjáték közben, mert így lesz az együttlét igazán hosszú, amíg másodjára is el tudsz élvezni. De addig is áll, mint a fúrótorony.
Nincs hatás mellékhatás nélkül itt sem. Nem annyira durva, mint a szintetikus szereknél, de előfordulhat, hogy egy enyhe másnapos fejfájásod lesz tőle. A nő orgazmusa garantálva, ennyit meg megér.
Nem vagyok szexuál-terapeuta, nem tisztem az okítás, ezért le is zárom ezt az írást. Az megállapítható, hogy ha minden feltétel adott, a nő hagyja magát masszírozni és 7 percél tovább türelmesen odakoncentrálva végigjátssza az előjátékot, a cél érdekében lemond az análvarázsról, a férfi pedig tesz a férfiasságának szűnhetetlen keménységéről, akkor közös erővel sorozatos orgazmust fognak átélni mind a ketten, és javíthatják ezt a szomorú 29%-os arányt. De ezen nőkön már az is segítene, ha orgazmus előtt nem azt mormolgatnák magukban, hogy “vajon elmegyek? vajon elmegyek?…”, hanem azt amit a férfi: “most, most, most”!
Pearl Love vibrátor
Az Intim Centerben kapható Pearl Love vibrátor, szilikonból készült. A fémgolyók is forognak és állítható sebességű, 3 fokozat közül választhatsz. A csikló izgató rész 7 féle képpen impulzusosan vibrál.
Világítanak a sötétben a gombok. Síkosító használata ajánlott.
Behelyezhető hossza 15 cm, az átmérője 4 cm.
Márkája Odeco, luxus minőség megfizethető áron!
A terméket üzletünkben megvásárolhatja, vagy telefonon megrendelheti.
DVD filmek – Eladás, kölcsönzés, csere
Az Intim Center Budapest, Károly krt. 14. sz. alatti sex shop hatalmas pornófilm választékából várárolhatsz, kölcsönözhetsz, cserélhetsz. DVD film eladás, kölcsönzés, csere!
Az alábbi gyártók filmjeiből válogathatsz minden kategórában: Horny-Heaven, Madison, Sunset Media, Ara, Mile High, Gia adore, TVX, Fema, Odyssey Group, Sunshine, Knockout, XL-media, Shots video, Diablo, Toro, Hot sex, GGG John Tompson, Musketier media, Goldlight, Filmco, Inflagranti, Staviss Gmbh, Digital sin, Sticky video, DBA, Pleasure, Busen, Boss, Kappavideo, MMV Multi Media Verlog, Barracuda, Anabolic video, Jules Jordan video, Release, Heatwave, EVS, Kick Ass Pictures, Sunset media, Topscore BV., Create-X, Colmax, Zerq tolerance, Filthy film, Manni-Moneto, Hustler, Woodman, Source media, Manga Film, Trimax-video, Brazzers, Channel 69, Beate Uhse, Third degree, Vivid, Puaka, Harmony, Platinum, Girlfriens, Abby, Purzel, Madison, Gia Adore, Private, Michael Ninn, Colt studio, Bacchus, Inferno, Testosteron, Sparta, Falcon studios, Third Wolrld Media, 21th Sextury, Kinkrew, BB-video, Videorama, MJP, Scala, CXS, Foxy media, Be Me Fi., Playhouse, Doma video, Erotis division, Andrew Blake, Marguis media, DBM, Club Jenna, Cinemaplay, Doghouse Digital, Tabu, Score Group, Madison, Interrogation, Extreme torture, Inquisition Live, Jugendverbot, Off-limits media, Erotic planet, Inside media, Fetishpoint, Z- faktor, Syren, Kink.com, S.P.I., Erotix, MIB, Megafilm Company, GC, Jewell Marceau, MVW, Homegrown video, Goldwinsex, Robert Hill Releasing.
Szex menstruáció alatt is – Anatómiai tampon
Az Intim Centerben vásárolhatsz szextampont – anatómiai tampont – hogy a menstruáció alatt is zavartalan legyen a szex.
Ha menstruációs időszakod alatt megkívánod párodat, nem kell visszafognod magad. Ez a tampon egy higiénikus megoldást nyújt a számodra. Formájának és nedvszívó képességének köszönhetően helyettesítheted vele a szokványos tampont, könnyen felhelyezhető, és eltávolítható, bőrgyógyászatilag és klinikailag tesztelt termék.
Puha szivacsból készültek, így szeretkezés közben nem fog semmilyen kellemetlenséget okozni. Használhatod még úszáshoz, vagy szaunában is, mert ez a diszkrét tampon nem fog kellemetlen helyzetbe hozni a szokványos tampon zsinórjával szemben.
Higiénikus, szálnélküli, puha, anatómiailag illeszkedő tampom, intim együttlétekhez. Alig észrevehető még a partner elől is rejtve marad!
Péniszformájú tapadókorongos dildó
Az Intim Center sex shopban (Bp. Károly krt. 14.) hatalmas dildó választék áll vásárlóink rendelkezésére. Eladóink segítenek a megfelelő termék kiválasztásában.
Az egyik kedvelt szexkellék a Basix Slim 7 péniszformájú, natúr színű dildó, tapadókoronggal, rendkívül élethű formával és kialakítással, vízálló enyhén erezett felszínnel.
Élethű, bársonyos anyagból, vaginális és anális használathoz is egyaránt alkalmas enyhén elkeskenyedő formájának köszönhetően. Hajlítható, 20,5 cm hosszú, átmérője 2,6-4,4 cm. Márkája Pipedream az USA egyik minőségi gyártója. A segédeszközök használatához sikosítót ajánlunk, a nagyobb élvezetért.
A dildót üzletünkben megvásárolhatja.
Lesifotó készült a Szex shopban
Zac Efront rajtakapták egy szex shopban – fotó! A sztár elképesztően kiakadt, amikor rájött, hogy ilyen kínos helyzetben kapta lencsevégre egy lesifotós. Igen kellemetlen szituba keveredett a minap Zac Efron, amikor egy szemfüles lesifotós lencsevégre kapta egy szex shopban, ráadásul úgy, hogy a színész pont egy sor csillogó-villogó műpénisz mellett ácsorog.
Az egykori High School Musical sztár és celeb arcán tisztán látszik a meglepettség, ráadásul a szemtanúk szerint az esetet követően azonnal a fotós után szaladt, hogy lebeszélje a fotó elterjesztéséről. Nos, annak ellenére, hogy állítólag szinte könyörgött neki, szemmel láthatóan nem járt sok sikerrel, ugyanis a kép a történtek óta már bőven körbejárta a netet. Enyhítésül szolgál, hogy Zac nem saját szórakoztatására tért be az üzletbe, hanem egy forgatáson vett éppen részt.


