Pornóbüntetés Svédországban

Ezrek fizettek büntetést pornóoldalak látogatásáért a világhálón Svédországban szélhámosoknak. A kárvallottak értesítést kaptak a rendőrség nevében, miszerint bírságot kell fizetniük netes élvezkedésükért. Sokan hitelt adtak a felszólításnak és inkább fizettek a megadott bankszámlára, nehogy azután még bíróságra is kelljen járkálniuk az ügyben. A számlára már több millió svéd korona folyt be, amikor egy férfi panaszt tett a rendőrségen, a testület pedig riadót fújt és felfedezte a csalást. Jan Olsson, a stockholmi rendőrség világhálós csalásokkal foglalkozó munkatársa szerint nemcsak svéd, hanem svájci és liechtensteini szélhámosok bírságolhattak meg pornográf oldalak nézegetéséért legalább 1500, de nem kizárt, hogy 3 ezer svédet – adta hírül a thelocal.se című svéd hírportál.

10 ezren kaptak ingyen vibrátort

Egy amerikai szexuális eszközöket gyártó cég új reklám célú kampányának köszönhetően tízezeren jutottak ingyen vibrátorhoz.
A New York-i nőknek új vibrátoruk megszerzéséhez egyetlen feltételt kell teljesíteniük: hot dogot kell vásárolniuk a város valamelyik ikonikus utcai kiskocsijáról. A sárga taxik mellett ugyanis ezek a három keréken guruló mozgó árusok is emblematikus jelenségei a városnak, amit a turisták mellett a város lakói is nagyon szeretnek.
Az “élvezzük a pillanatot” szlogen alatt osztogatott vibrátoroknak a hírek szerint pont olyan nagy sikere van, mint a finom virslis kiflinek. Az, hogy ez egy szexuális segédeszközgyártó reklámja volt, szinte mellékes.

Szado mazo kellékek

Régi vágyát elégítette ki: Bódi Sylvi sokat sejtető szado-mazo bilincseket imitáló ékszereket csináltatott nemrég magának. Ezek nagy részét megvásárolhatta volna szexshopokban is.
– Nagyon régóta vágytam már egy ilyen szettre, amit csak nekem terveztek. És hogy kinek az örömére készült? Elsősorban a sajátomra, de amúgy sem szeretném ezt túlzottan részletezni, hiszen mindenkinek van fantáziája. Egyszer, talán két éve, Las Vegasban voltam fotózáson, ott készült olyan képsorozat rólam, amelyen bőrpántokkal kötöttek ki az ágyhoz. Azóta vágyom rá, hogy szert tegyek ilyen pántokra, most pedig végre itt díszítik a hálószobámat. Ugye, nem kell tovább részleteznem?!” – vallotta a szépség a Borsnak.
Az intim Centerben kedvező áron vásárolhatsz szadómazó ruhákat, és kellékeket, telefonon is megrendelheted: 317-0918.
Cimkék: szado mazo, sado-mazo kellékek, szájpeckek, bilincsek, maszkok, csuklyák, sado mazo, nyakörvek, erényövek, paskolók, korbácsok, ostorok.

Rihanna mikrofonjával vibrátort imitált

Rihanna szexuálisan túlfűtött koncertet adott. Rihannáról mostanában erotikus megnyilvánulásai miatt hallhatunk. Legutóbb New York-ban adott koncertet. A Madison Square Garden elit közönsége azonban meghökkenve nézte végig az előadást. Rihanna egy szexuálisan túlfűtött koncertet adott.
Ahhoz már kezdünk hozzászokni, hogy Rihanna videóklippjeiben az erotika mindig helyet kap, s most fel kell készülnünk arra is, hogy élő koncertjei is egyre durvább szexuális jeleneteket tartalmaznak.
A legutóbb adott koncertjén öltözékéből minden lényeges testrésze kilátszott, és olyan szexisen vonaglott a színpadon, mint még soha, ezen kívül mikrofonjával vibrátort imitált

Beate Uhse

Ahogy változik a társadalom, úgy változik a szexualitás, és idővel újabb erotikus szokások, kultúrák keletkeznek. Mathias Horx szociológus (a Beate Uhse számára készített tanulmányában) olyan szexstílusok között tesz különbséget, ami szerinte körülbelül 2020-re jellemzi majd a modern társadalmakat. A szexuális formálódás, átalakulás valamennyi korosztályt érinti, a tizenéves tinik és az ötven fölötti korosztály nemiségében is változás következik majd be.
Túlvilágosított tinik – A tizennégy és húsz év közötti tinikre alapvetően jellemző lesz, hogy sokkal többet tudnak a szexről, mint szüleik, nagyszüleik tették ennyi idősen – ami szexcentrikus világunkban egyáltalán nem meglepő, hiszen a mai fiatal félmeztelen reklámplakátok, erotikus zenevideók, és cenzúrázatlan szextartalmak között nő fel. A fiatal szexuális kíváncsiságát a világhálón keresztül könnyűszerrel kielégítheti, a kényes kérdésekre, problémákra az interneten keresztül alig pár perc alatt választ kap. Horx professzor szerint a fiatalok számára a szex jóval természetesebb jelenség lesz, a nemi tabuk súlyát nem érzik, a szexualitás tiltott jellegét ők már nem tapasztalják. Ami az első nemi együttlétet illeti, a félénkség és a bizonytalanság rájuk is jellemző lesz. A szexualitás feljődik, de nézzük az egyik úttörőjét:
Beate Uhse 1975-ben elérte: helyezzék hatályon kívül az úgynevezett pornóparagrafust, a büntető törvénykönyv 184. szakaszát. Ez nemcsak a házasságon kívüli nemi életet tiltotta, hanem az erre sarkalló irodalom forgalmazását is. De mint ahogy az a „forradalmárok” életútjánál lenni szokott, az igazság évtizedek múltán itt is helyrebillent: Beate Uhsének a parlament 1989-benmegszavazta a Bundesverdienst kreuz am Bande nevű kitüntetést. Többek között a fogamzásgátlás népszerűsítéséért, amivel elérte, hogy a második világháborút követő nyomorúságba a lehető legkevesebb nemkívánatos gyerek szülessen. Azt pedig már csak tényleg nagyon csendben jegyezzük meg, hogy végül az álszemérmes Flensburg is díszpolgárává avatta őt… Beathe Use cikk a Népszabadságban itt.

A világ legnagyobb vaginája és pénisze

A világ legnagyobb pénisze – (hímvessző, hímtag, fütyülő, fütyi, kukac, bájdorong, hancúrléc, fallosz, lingam, kuki, fütykös, himbilimbi, pucu, pöcörő, puca, férfi nemiszerv, bögyörő, cerka, nemi végtag ) A huszadik század elején regisztrálták az eddig ismeretes legnagyobb péniszt az orvosként tevékenykedő Robert L. Dickinson dokumentálta, és természetesen fotókkal is alátámasztotta állításait. A legendás méretű pénisz 34, 3 cm hosszú és 15,9 cm vastag volt. Kilépve az ismeretlenség homályából, a hollywoodi celebek közül egyébként állítólag a színész, Michael Fassbender méreteitől voltak lenyűgözve a hölgyek, de pontos paramétereket nem árultak el, így nagy sajnálatunkra nem tudjuk pontosan bemérni, milyen közel van a csúcstartóhoz.
A világ legnagyobb vaginája – (punci, suna, szeméremtest, női nemiszerv, nuni, puni, puna, vulva ) Az eddigi történelem során az 1846-ban született, skót származású Anna Swan rendelkezett a leghatalmasabb vaginával. Az információ valóságtartalmát igazolja, hogy csecsemője feje is hatalmas volt. Azt nem tudjuk, pontosan mekkora volt maga a vagina, de a gyerek koponyája 48 cm-es átmérőjű volt. Ezek után mindenki maga levonhatja a következtetéseket.

Potenciagyűrűk – farokgyűrűk

Kettős potenciagyűrű, dupla hatás, kettős élvezet! Kék szilikonból készült, rugalmas pénisz- és heregyűrű. A péniszgyűrű segíti az erőteljes erekció megtartását, a heregyűrű pedig segít kitolni az aktus idejét, így mindkét fél részére különleges élményt nyújt. Két, különböző átmérőjű szilikongyűrű a csomagban: 1db 3 cm és 1db 4 cm átmérőjű. Magas minőségű, prémium kategóriás, német gyártmányú, Joydivision termék.
A termékcsoportból üzletünkben széles választék áll rendelkezésére. Vásároljon vagy rendeljen telefonon kedvező áron az Intim Centerben.

A világ leghatalmasabb orgiája

A világ legtöbb embert megmozgató szexuális orgiáján 250 pár vett részt Japánban. Az eseményt filmre is vették és DVD is készült belőle. Jó példa arra, miként lehet összekötni a kellemeset a hasznossal. A versenyen egyébként mindenki csak a saját párjával szexelt.
A világ legtermékenyebb pasija – A férfiak közül Daad Murad a csúcstartó, aki nemrégiben vett el egy 19 éves lányt. A 65 éves apukának eddig 93 gyermeke van, de télen már eggyel többen lesznek a családban. A férfi nem titkolt célja, hogy 100 gyermeke legyen és ennek érdekében naponta hatszor szexel feleségeivel, de leggyakrabban természetesen a legfiatalabbal – adta hírül az Emirates.

A világ maratoni szexelője

A maratoni légyottok csúcstartója Pauline Potter, aki 45 kilótól szabadult meg a rendszeres szexeléssel. Az asszony szerint egy-egy alkalommal mintegy 500 kalóriát is el lehet égetni, és napi hét együttlét nyugodtan belefér. Az exférjével állítólag nem csak a rekord elérése miatt jöttek össze újra, de a hatás mindkettőjük számára áldásosnak bizonyult.

A világ legidősebb prostijai

Jelenleg a világ legidősebb prosti ikerpárja a 69 éves Louise és Martine Fokkens az amszterdami ikerek már nyugdíjasok, de egyikük még ma is tevékenykedik a Vörös negyedben. Történetükből Gabrielle Proaavas és Rob Schrode filmet is készítettek Meet the Fokkens címmel.
De akadt a világon olyan hölgy is, aki még náluk is tovább űzte az ipart, a 96 éves Milly Cooper igencsak más körülmények között szolgálta ki az urak igényeit. „Az én időmben nem volt ennyi mű dolog a hölgyeken, és mindig elegánsan öltözködtünk a klienseim pedig mindig úriemberként viselkedtek” – nyilatkozta a hölgy a Daily Mail hasábjain.