A férfinak G-zónája a prosztata

Van-e a férfinak is G-zónája? A női magömléssel kapcsolatban már megismertük az ún. G-zóna szerepét. Láttuk, hogy a mögötte levő, prosztataszerű mirigy ingerlése szexuális élvezetet vált ki, sőt orgazmushoz vezethet. Mármost tudvalevő, hogy igazi prosztatája magyarul: dülmirigye a férfinak van, s a magömléshez szükséges ondó jelentős része ebben termelődik. Joggal merül föl tehát a kérdés, hogy van-e a férfinak is G-zónája, amelyen keresztül a prosztata ingerelhető? S ez is eredményez-e magömlést és orgazmust? Első pillantásra ezek a kérdések valószínűleg képtelenségnek tűnnek a legtöbb olvasó számára – kivéve talán a férfi homoszexuálisokat. Hogy miért?

prosztata_masszazs

Nos, gondoljuk csak meg, hogy a prosztata, ez a gesztenye nagyságú mirigy a húgycső kezdeti szakaszát veszi körül, közvetlenül a húgyhólyag alatt (nagyjából ugyanúgy, mint a nőknél a G-zóna mögötti, szintén a húgycsőbe torkolló mirigy). A különbség csak az, hogy a prosztatát nem a hüvelyen, hanem a végbélnyíláson keresztül lehet elérni, kitapintani. Ha valamilyen ok miatt vizsgálatára van szükség, az urológus szakorvos gumikesztyűs ujja így tapintja ki a prosztatát, s diagnosztizálja annak állapotát.
Ami pedig a férfi homoszexuálisokat (meleg, homó, homi, homokos, ferde hajlamú, homár, buzi) illeti, ők is a végbélnyíláson keresztül érik el a prosztatát, csak éppen nem vizsgálati, hanem örömszerzési céllal, s általában nem az ujjukkal, hanem a péniszükkel. Persze sokszor egyáltalán nincsenek tudatában annak, hogy szex közben az anális (végbélen át történő) közösülés a befogadónak azért okoz örömet, mert a mozgó hímvessző simogatja, masszírozza a prosztatát. A prosztata ugyanis szexuálisan ingerelhető, tehát része a férfi erotikus zónáinak! Az először gyenge, majd erősödő ingerek hatására szexuális izgalom keletkezik, s ez egészen az orgazmusig fokozódhat, éspedig esetleg anélkül is, hogy a befogadó pénisze közvetlen ingerlést kapna.
Vagyis a kielégülést ilyenkor egyedül a prosztata környékének ingerlése idézi elő. Természetesen a férfiak sem egyformán érzékenyek a prosztata ingerlésére. Sokan egyáltalán nem ismerik, sohasem tapasztalták, milyen is az. Mások idegenkednek tőle – akár valamilyen elvi megfontolásból, akár egy urológiai vizsgálat kellemetlen emlékei nyomán. Akiknek pedig aranyerük van, azoknál ilyesmi szóba sem jöhet.
A prosztatánál rengeteg ideg fut össze, köztük számos ideg a szexuális ingerekért felelős, mint erekció, ejakuláció és természetesen maga az orgazmus. Beszámolók alapján a G-pont ingerlésével teljesen más élvezetet él át egy férfi, mint pusztán a farok stimulálásával, a kettő együtt nem zárja ki egymást. Tulajdonképpen maga az orgazmus megvan, de tartósan annyira beremeg a  gerincoszlop, mintha állandósulna percekre, vagy bármilyen hosszú időre. Ez ejakuláció nélkül is megy. Ha abban az időben bármi inger  történik, akkor a vakolatot ondóval lespricceli az ember a helyéről. De ha már  rájössz erre, nem sietteted, mert a végén úgyis eljön, és addig lebegsz  ebben a kellemességben. Félig öntudatlanul, de furcsa módon mégis  képesen arra, hogy ha kell, használd a nyelved, míg ülnek az arcodon. Olyan nem teljesen evilági érzés… Íme 3 ötletes termék, ami szexkaland megéléséhez kell.  Anális játékok az önkielégítésnél tanácsok lányoknak. A prosztata masszírozása és anális játékok.
A prosztata ingerlésével történő sex és kielégülés talán még ritkább, mint a nőknél a G-zóna ingerlésével történő. De egyéb vonatkozásban is sokféle párhuzam és hasonlóság található ezen a téren a férfiak és a nők között. (Ezekre a leírtak alapján könnyen lehet következtetni.)
Magától értetődik, hogy különbségek is vannak. A fék prosztata egyetlen, nagyobb mirigyből áll, míg a nőknél több, kisebb-nagyobb, de a prosztatánál jóval kisebb mirigyet találunk. A prosztata mindig bőségesen termel váladékot, míg az említett női mirigyek váladéktermelése jóval kevesebb és igen változó.
Ami a G-zónát illeti, a férfiaknál ilyesmiről nem beszélhetünk. Ez kizárólag a hüvelyben található; legalábbis felfedezője., Gräfenberg csak ott vizsgálta. Könnyen lehet azonban, hogy a férfiak végbelében hasonló jelenséget talált volna, azon a részen, ahol a prosztata kitapintható.
Fontosabb viszont, hogy a prosztata mint erotikus zóna mennyiben gazdagítja a nemi életet (éspedig nemcsak a homoszexuálisokét). Ezzel kapcsolatban nem árt tudni, hogy vannak férfiak, akik önkielégítés céljából, saját kezükkel a prosztatát (is) ingerlik. Ez nem ártalmas, ha az ingerlést végző ujj tiszta és síkos. Sőt mellesleg megvan az az előnye, hogy a prosztata állapotát is ellenőrzi vele az illető, amit sok szakember igen ajánlatosnak tart, hiszen a mirigy megnagyobbodása vagy fájdalma orvosi beavatkozást igényel.
Ám a partnert sem kell kizárni a prosztata ingerléséből. A felvilágosult nő megteheti, hogy tisztára mosott és bekrémezett ujjával ugyanúgy megkeresi és ingerli a prosztatát, mint ahogyan a fék megkeresi és ingerli a nő G-foltját. Hogy aztán ez egészen az orgazmusig terjed, vagy csak a petting, illetve előjáték részét képezi, az részletkérdés. Mindenesetre az orgazmusig terjedő popószex ingerlésnél nem kell meglepődni, ha a magömlés nem spriccel olyan erővel, mint a szokásos nemi élet esetén. Ehhez szükséges a figyelmesség, gyengédség, együttműködés a partner részéről, de szexuális segédeszköz az anális izgatáshoz jól jön. Ezek az eszközök szexshopban szerezhetők be, megvásárolod személyesen mint egy boltban, vagy megrendeled egy online sexshopban. A posztata masszírozásához és izgatásához az anális eszközök között kimondottan erre a célra készült eszközöket lehet kapni, a prosztata izgatókat. Ilyen eszközök lehetneka prosztata vibrátorok az anális vibrátorok, az anál golyók vagy fűzér, és a végbélnyílás és popó izgatására készült vibrátor nélküli anális tágítók és eszközök. Prosztata masszírozó használati tanácsok itt.
A prosztatamasszázs az anális élvezet különleges formája, amit úgy képzelj el, mint egy többfogásos vacsorát egy előkelő étteremben: az előétel célja az étvágy serkentése, a főétel elfogyasztása a csúcspont, és az evőeszközöket a fogások sorrendjében, kívülről befelé haladva használod. Vegyetek egy kellemes fürdőt – amitől a párod nem csupán tisztábbnak érzi magát, de az ellazulásban is segítheti. A prosztata egy nagyon finom szerv, ezért gondosan kell kezelni minden alkalommal, mert egy erőteljes masszázzsal több kárt okozhatsz, mint örömet. A fájdalommentes ingerlés érdekében használj természetes növényi alapú intim síkosítókat, és győződj meg róla, hogy a körmeid elég simák és rövidek, mielőtt bármilyen anális behatolást végeznél az ujjaiddal.
A férfi testén a herék és a végbélnyílás közötti szakasz rendkívül érzékeny. Mivel a prosztata izgatására nincs általános recept, ezért célszerű kísérletezned a különféle módszerekkel, beleértve a simogatást és az óvatos nyomogatást is. A prosztatát közvetve, a gát környékéről is stimulálhatod: miután kitapintottad ezt a pontot, ujjbegyeddel végezz enyhe nyomó vagy gyengéd masszírozó mozdulatokat, melynek ritmikáját és intenzitását változtathatod, hisz partnered reakciójából úgyis kiderül, melyiket élvezi a legjobban. A masszázs célja a kielégülés intenzitásának növelése, és amennyiben ezt a technikát a hímvessző és a herék ingerlésével együttesen alkalmazod, a párodnak rendkívül erőteljes és hosszantartó orgazmusban lehet része.
A női magömlés témában squirt, squirting cikkek: 1. Női magömlés, a G zóna felfedezése – 2. A női ejakuláció jellemzői – 3. Hányféle orgazmus van a nőknél? – 4. A női magömléses orgazmus feltételei – 5. A női magömlésről tapasztalatok 6. A női magömléses orgazmus előnyei és hátrányai 7. A férfinak G-zónája a prosztata – A G-pont izgatása, és a női ejakuláció, magömlés.

A női magömléses orgazmus előnyei és hátrányai

A női orgazmus a female ejaculation előnyei és hátrányai: A női elélvezés sokaknak titokzatos. A legtöbb nőnek természetes. Mindezek mellett nem kell eleve lemondani a közösülés közbeni, hüvelyingerléses és g-foltos squirt, vagyis magömléses orgazmusról. Ez is tanulható, fejleszthető. Szexuálterápiával a lelki, tudattalan gátakat is fel lehet tárni és orvosolni. A nő szexuális működési rendszerében a tapasztalatoknak a gyakorlatnak is nagy szerepe van abban, hogy a hüvelyingerléses orgazmus képessége, vagy magömlésese orgazmusnak a készsége kialakulhasson egy nőben. A tudományos viselkedésterápiás tréningsorozatoknak a pozíció-tanácsoknak mindig egyénre szabottnak kell lenniük. Fontos, hogy szakember kövesse és vezesse a folyamatot. Nincsenek konkrét, mindenkire egyformán alkalmazható gyakorlatok, melyek biztosan célhoz vezetnek. Sokszor szükséges a figyelmesség, gyengédség, együttműködés a partner részéről, de szexuális segédeszköz a klitorisz, vagy vaginális vagy anális izgatáshoz jól jön. Ezek az eszközök szexshopban szerezhetők be, megvásárolod személyesen mint egy boltban, vagy megrendeled egy online sexshopban. A képen látható masszázsrudat az Intim Center Budapest szexshopban megvásárolhatod.

noi_magomleses_orgazmus_squirt

A G-pont megtalálásához feltétlenül szükséges, hogy a csikló izgatásban részesüljön, hiszen ha ez elmarad, úgy a G-pont nem fog megduzzadni és megtalálhatatlan marad. Amennyiben eljutottatok a szexuális együttlét közösülési szakaszáig, akkor partnerednek még türelemre lesz szüksége, hisz ezen a ponton következik a G-foltod felfedezése. A G-pontod a hüvelyed hasfal felöli részében helyezkedik el a bejárattól 3-6 centire, amit izgatás során könnyedén meg lehet találni, hiszen babszem nagyságúra duzzad izgalmi állapotban.
Szükség lesz a segítségedre a megtalálásában, hiszen jelezned kell felé, hogy melyik pont nyomásával érzel erőteljes pisilési ingert. Sokak számára először kellemetlen érzés az, hogy ezen pont nyomkodása nem kéjes érzetet vált ki, azonban kitartó ingerlésével átcsap a kellemetlen érzés gyönyörbe. Talán pont az lehet az oka, hogy sok nő nem fedezte fel még önmagán, hiszen ezen pont ingerlése nem kelt a legelső pillanattól kezdve végtelen gyönyört.
A lényeg az, hogy a kellemetlennek tűnő ingerek után valóban kéjes gyönyört fog okozni a G-pont, aminek az ingerlését, ha a csikló izgatásával ötvözitek, akkor válik az orgazmus magömlésessé. A kilöveléskor ne ijedjetek meg, és ne gondoljátok, hogy bepisiltél, mert ez a váladék közel sem olyan sűrű, mint az ondó és a mennyisége igen változó lehet.
Mint mindennek a világon, a női magömlésnek is lehetnek előnyei és hátrányai egyaránt. Előnye mindenekelőtt az, hogy elmélyíti és gazdagítja az orgazmus, a kielégülés élményét. Ami talán onnan ered, hogy testileg is mélyebbről indul a szexuális gyönyör, több erogén zónára terjed ki (köztük egy eddig elhanyagoltra, amelynek jelentőségét nem ismertük), s így valószínűleg jobban szétsugárzik az egész testbe. Idegrendszere révén, belső érzékeléssel a nő észlelni tudja ezeket a testi szenzációkat, s ha nem ijed meg tőlük, akkor a gyönyör akár az eksztázis szintjéig emelkedhet. Nem véletlen, hogy az orgazmus a férfinál még kifejezettebben a magömléshez kötődik, és sokféle fiziológiai elváltozással jár együtt. A G-zóna és a mögötte található, prosztataszerű mirigyek fölfedezése még inkább megmutatta, mennyire hasonló a férfi és a nő nemi berendezése és szexuális reagálási ciklusa. S persze azt is, hogy milyen rugalmas és változatos tud lenni a női orgazmuskészség. Ami azonban ezzel együtt rendkívül sérülékeny is! A múlt – és sajnos a jelen is! – bőségesen tanúsítja, hogy a nő szexuális képességei elfojthatók és visszafejleszthetők. A magömlési képesség például sok nőben ki sem fejlődik, nyilván mert nem kapja meg az ehhez szükséges, fejlesztő hatásokat. (Így a szóban forgó mirigyek esetleg ki sem fejlődnek, elcsenevészednek.)
A lehetséges hátrányok a tudatlanságból, a túlzásokból és félreértésekből adódnak. A vallomások közt találkozhattunk ennek néhány tipikusabb példájával. Sok más szexuális jelenséghez (például az önkielégítéshez) hasonlóan itt sem maga a női magömlés az, ami hátrányos – hiszen ez teljesen normális jelenség –, hanem a vele kapcsolatos hiedelmek, beállítottságok.
Ezeknek két pólusuk van: az egyik a leértékelés, a másik a túlbecsülés. Az előbbihez tartozik például a női magömlés létezésének kétségbe vonása (mondjuk azon az alapon, hogy „nálam meg az ismerősömnél még sosem volt ilyen”), vagy abnormálisnak, illetve károsnak nyilvánítása stb. Az utóbbi megnyilvánulhat többek közt a normává emelésből adódó elégedetlenségben, sőt kisebbrendűségi érzésben. („Valami baj van velem, nem vagyok képes arra, amire egyes szerencsésebb nők.”)
Természetesen mindkét irányú szélsőség indokolatlan és elkerülhető. Próbáljuk inkább minél tárgyilagosabban fogadni a G-folttal és a női magömléssel kapcsolatos, új fölismeréseket.
Tegyük föl magunknak a kérdést: mennyiben érint ez engem? Kell-e, s ha igen, mennyiben kell megváltoztatnom eddigi nézeteimet és szokásaimat? Az új ismeretek alapján hogyan bővíthetem személyes tapasztalataim körét? A kérdésre végeredményben így válaszolhatunk: egyértelműen kiderült, hogy a nőnek is lehet magömlése, s ma már azt is tudjuk, honnan és hogyan. Ezzel újabb, érdekes lehetőségét ismertük meg a nő kielégülésének, kielégítésének, amit érdemes kipróbálni (még akkor is, ha tudjuk, hogy nem sikerülhet mindenkinek).
Az Intim Center sexshop Budapest, Károly krt. 14. szám alatti üzletében kaphatók olyan szexuális segédeszköztök és vibrátorok, dildók, amelyekkel a G-folt és a csikló is könnyen izgatható. A személyes vásárlást javasolt, de a neten az Online szexshopban is rendelhetsz. A képen látható dildó többféle változatban kapható.
Ha eljutsz az úgynevezett G-pont orgazmusig, akkor már nagyon jól jártál. Azonban a női ejakuláció nem minden esetben következik be. Hasonlóan sok máshoz, a pornófilmekben látható női ejakuláció is eltúlzott, sokkal kevesebb és kevésbé látványosan ürül.
A G-pont orgazmus, illetve a női ejakuláció nem gyakori jelenség. Ha próbálkoztok, és nem sikerül, akkor se ess kétségbe, hiszen nem ezen múlik, hogy mennyire vagy jó nő.
A női magömlés témában squirt, squirting cikkek: 1. Női magömlés, a G zóna felfedezése – 2. A női ejakuláció jellemzői – 3. Hányféle orgazmus van a nőknél? – 4. A női magömléses orgazmus feltételei – 5. A női magömlésről tapasztalatok 6. A női magömléses orgazmus előnyei és hátrányai – A G-pont izgatása, és a női ejakuláció, magömlés.

A női ejakuláció jellemzői

Sok férfi álmodozik róla, hogy párja olyan gyönyört éljen át, hogy az orgazmust female ejakuláció is kísérje. Legtöbbjük mégis borzasztóan meglepődne, ha megtörténne! A női magömlés, a női ejakuláció jellemzői. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a G-zóna legegyszerűbben és legbiztosabban ujjal ingerelhető. Enyhe nyomkodás vagy dörzsölés hatására a nő először átmenetileg vizelési ingert érez, ami aztán szexuális gyönyörérzéssé alakul, s eközben a mirigy megduzzad. Az ingerlés eredménye a nő orgazmusa, amit a mirigyváladék kilövellése kísér.
Az Intim Center sexshop Budapest, Károly krt. 14. szám alatti üzletében kaphatók olyan szexuális segédeszköztök és vibrátorok – mint ami a képen is látható -, amelyekkel a G-pont könnyen izgatható. A személyes vásárlást javasolt, de a neten az Online szexshopban is rendelhetsz.

sqiurt_szexshop_vibratorral

A női ejakuláció során, az orgazmussal egy időben folyadék távozik a húgycsőből, a G-pont vagy a csiklók erőteljes ingerlésének köszönhetően. Sokan – helytelenül – azt hiszik, hogy ilyenkor a nők egyszerűen bepisilnek az élvezettől, pedig nem erről van szó: legelőször a nyolcvanas évek elején vizsgálták meg a tudósok az ilyenkor kilövellt testnedv összetételét, és megállapították, hogy ez a folyadék állagát (és nem összetételét!) tekintve sokkal inkább a spermához hasonlít. Az eddigi legátfogóbb vizsgálatra 2002-ben került sor, Emanuele Jannini, olasz endokrinológus laboratóriumában. Kiderítette, hogy bár a folyadék a húgycsőn keresztül éri el a külvilágot, nem a húgyhólyagból ered, hanem a vaginában található mirigyekből, amelyek a beteljesülés során ki is ürülnek.
Ez a váladék tehát nem a hüvelyből, hanem a húgycsőből jön. A kilövellés így eléggé hasonlít a vizelet kilövelléséhez, amivel gyakran össze is szokták téveszteni. Ilyenkor a nő, aki nem ismeri a jelenség eredetét, általában megijed, hogy „bepisilt”, nem tudta visszatartani a vizeletet, s ezért szégyelli magát. A váladék vegyi elemzése azonban kimutatta, hogy ennek semmi köze a vizelethez. Inkább a férfiak ondójához hasonlít, csak persze nincsenek benne spermiumok. (Tartalma: „prostatic acid phosphatase” és glukóz.)
A váladék mennyisége 1-2 csepptől 1-2 köbcentiméterig terjedhet, vagyis egyénileg nagyon különböző. A kutatók szerint a mennyiség nem az életkortól, hanem inkább a táplálkozástól függően változik. Ugyanígy az íze is különböző lehet: csípős, savanyú, keserű vagy édeskés (ahogyan az ondóé is). Mindezt befolyásolhatja a menstruációs ciklus, ami egyébként a női magömlés gyakoriságára is kihat. Megállapították, hogy a nemi érés előtt nincs ilyen magömlés, s hogy az egyik női hormon (az ösztrogén) fokozza a váladék mennyiségét.
Előfordulását és elterjedtségét illetően ma még csak igen hozzávetőleges adatokkal rendelkezünk. Annyi bizonyos, hogy elvileg minden nőnél előfordulhat, hiszen a szóban forgó mirigyek mindenkinél megtalálhatók, bár fejlettségük és működőképességük igen különböző. Tény viszont, hogy – talán a váladék csekély mennyisége miatt – igen sok nő észre sem veszi, vagy nem tudja megkülönböztetni a hüvelyváladéktól.
Ma tehát úgy tűnik, hogy a magömlés csak a nők kisebb részénél fordul elő, amit az is magyarázhat, hogy az említett mirigyek az átlagos nemi életben nem kapnak elegendő ingerlést. Részben a közösülés rövidsége, részben a leggyakoribb, hagyományos (férfi felül, nő alul) testhelyzet miatt.
Pedig jó néhány nő vallomása szerint a G-zóna ingerlésével kiváltott és magömléssel kísért orgazmus erőteljesebbnek, mélyrehatóbbnak és kielégítőbbnek tűnik a többinél. Ezt természetesen nem tekintjük általános érvényűnek, hiszen sok más nő – valószínűleg a többség – a csikló ingerlése révén elért orgazmust részesíti előnyben.
A női magömlés témában squirt cikkek: 1. Női magömlés, a G zóna felfedezése  – 2. A női ejakuláció jellemzői – A G-pont izgatása, és a női magömlés.

Női magömlés, a G zóna felfedezése

sqiurt_female_ejaculationLehet-e magömlése a nőnek? Hogy lehet egyáltalán ilyet kérdezni? Hiszen magömlése nyilvánvalóan csak a férfinak van! A női szervezet nem termel sem ondót, sem spermiumokat, vagyis csírasejteket! Mások azt gondolják: Hát ha magömlése nincs is egy nőnek, de hüvelyváladéka olyan bőségesen termelődhet, hogy az fölér egy magömléssel. Csak amíg a férfinál a magömlés a kielégülés kísérője, addig a bővebb hüvelyváladék egyszerűen a nő izgalomba kerülésének jele. Bizony a nőknek is lehet magömlésük, nem csupán a férfiaknak. Bár élettani szempontból teljesen különbözik a kettő.
Ez utóbbi volt egyébként a híres amerikai szexológus, A. C. Kinsey véleménye is. Csakhogy az azóta eltelt kb. 40 évben sok minden történt a tudományban, s korunk vezető szexológusai már másként látják a squirt problémát.
Női magömlés, female ejakulation: A G zóna, vagy más néven a G-pont felfedezése.
Egyes kutató orvosok ugyan már évszázadokkal ezelőtt beszéltek és írtak „női prosztatáról” és annak – a nő számára élvezetes – váladékozásról, de ezt a jelenséget csak századunkban kezdték figyelemre méltatni. A nálunk is jól ismert T. van de Velde A tökéletes házasság című könyvében már említi, hogy egyes nőknek van magömlésük. Érdemleges magyarázatot azonban nem tudott erre adni.
Csak 1950-ben jelent meg e tárgyban egy komoly, tudományos dolgozat. Szerzője Ernst Gräfenberg, egy német származású, Amerikában élő orvos volt, aki megállapította, hogy valóban találhatók a női szervezetben, a húgycső mentén a férfi dülmirigyhez hasonló, bár jóval kisebb mirigyek, s ezek váladékot is termelnek, ami a szexuális izgalom hatására a húgycsőbe kerül, s a kielégüléskor kilövell!
A legfejlettebb, szexuálisan legizgathatóbb ilyen mirigy a prosztatához hasonlóan, közvetlenül a húgyhólyag alatt van, s a szexuális izgatás során a hüvelyen keresztül kitapintható. Ennek az a magyarázata, hogy a húgycső és a hüvely párhuzamosan haladnak egymással. Tehát ha néhány cm-re benyúlunk a hüvelybe, akkor a hasfal felőli oldalon könnyen ingerelhetjük ezt a mirigyet.
A női hüvelynek ezt a részét azóta a szakirodalomban „G-zónának” vagy „Gräfenberg- zónának” nevezik. Az utóbbi elnevezés az „erogén zónára” emlékeztet, s joggal, mert hiszen a G-zóna is erogén zóna, vagyis ingerlése fokozza a nő szexuális izgalmát.
A G-folt és a “női magömlés” female ejaculation tényét ma már nem vitatják, de azt még nem tudni bizonyosan, hogy minden nőnél előfordul-e. Úgy tűnik, hogy a nőknek csak töredéke tud beszámolni ilyen élményről, bár elvileg minden nőnél megtalálható ez a mirigy.
Mi lehet ennek az oka? A hagyományos szeretkezés, ahol a férfi van felül, a gyors aktusok nem adnak elég ingerlést. Vannak olyan nők, akik, bár átélnek magömléses orgazmust, erről nem tudnak, mivel a váladék kis mennyisége miatt észre sem veszik azt, illetve összekeverik a hüvelyváladékkal, vagy esetleg azt hiszik, egy kicsit “becsurgott”.
A “magömléses” orgazmus a másik két orgazmushoz képest sokkal intenzívebb, áthatóbb élményt nyújt. Ezek után sokakban felmerül a kérdés, hogyan lehetne ezt átélni. Az már biztos, hogy a rutinszerű, szokványos és főleg rövid ideig tartó aktussal nem lehet elérni.
Mielőtt hozzákezdene a “magömléses” orgazmus kipróbálásához, tegyen egy kis önvizsgálatot, és válaszoljon ezekre a kérdésekre: Hogyan jut el általában az orgazmusig, melyik módon a könnyebb, és melyik ad igazi gyönyört?Ha klitorálisan és vaginálisan is, az a legszerencsésebb, hisz a szexualitásban is előny a változatosság. Ha őszintén vágyik rá, és el is tudja fogadni a G típusú orgazmust, vágjon bele, és fedezze fel a testének ismeretlen tájait.
Megjelenése idején Gräfenberg közleménye nem keltett nagy feltűnést. Tudományos szenzációk akkor inkább Kinsey jelentései voltak, s ő – mint láttuk másként magyarázta a női magömlést. A ’60-as években tudományos szenzációként váltak ismertté Masters és Johnson laboratóriumi vizsgálatai a női orgazmusról, ám a női magömlést ők nem vizsgálták. Sőt, ezt „széltében elterjedt, de téves” nézetnek tartották.
Csak a ’70-es évek végén került a téma ismét a kutatás előterébe. Három amerikai kutató (Ladas, Whipple és Perry) nagy sikerű könyvet publikált erről 1982-ben. Az utóbbi évtizedben a női magömlés tényét már nem vitatják. Viták legföljebb olyan részkérdésekről folynak, hogy minden nőnél előfordul- e, vagy csak egyeseknél, vagy hogy milyen mennyiségű – és mit tartalmaz – a kilövellt váladék.
Az Intim Center sexshop Budapest, Károly krt. 14. szám alatti üzletékben kaphatók olyan szexuális segédeszköztök, amelyekkel a G-pont könnyen izgatható. A személyes vásárlást javasolt, de a neten az Online szexshopban is rendelhetsz.

Szexbolt ajánló

Mostanság olyan választék van a szexboltokban, hogy szinte elveszik az ember a sokféle szexuális segédeszközök választékában. Budapest szexshop ajánlja az alábbi szexkütyüket. Megvásárolhatod az Intim Center pesti üzletében (1052 Bp. Károly krt. 14.)  vagy regisztráció nélkül megrendelheted az online sexshopban.

sexshop_vasarlas_intim_center

Hajlítható cyber vibrátor, reális pénisz vibráció Handy Size – Ahhh, száj formájú realisztikus maszturbátor – Pénisz formájú sütőforma 6 db ínycsiklandó szexsüti készítéséhez – Fehér kifinomult töbsebességes vibrátor Ruby Relaxer – Kétvégű üveg dildó szuper dizájnnal – Vibrációs vagina loveclone élethű anyaggal, Kabuki Nights – Uniszex ultravékony rúdvibrátor erotikus izgatásokhoz – Vicces készpénz mintáswc papír toalett papír – Vákuumszivattyús csiklóizgató, vibrátorral Buzz Bunny – Vékony és puha anális tágító, igazi Pen Friend rojtokkal – Ovo F11 szilikon bevonatú, exkluziv integrált vibrátor – Candy megehető cukorbugyi – Rocky fekete anál toys készlet 3 darabos – Édes és finom spirális szilikon vibrátor Papaya Toys – Rezgő művagina vibrátor pumpával Luw Sux – Péniszes jégkockakészítő.

Luxus vonalú Icicles fúvott üveg dildó, No. 8Rezgő vagina vibrátor pumpával, Luw SuxÉdes és finom spirális szilikon vibrátor, Papaya ToysLove zseton bársonytáskában, 9 dbRocky fekete anál toys készlet, 3 darabosPyrex üveg dildó bordázattal, Glass WandsSelymes masszírozó vibrátor, érzéki bordázattalBordázott és szélesedő szilikon vibrátor, 14 cmExtreme Beefy húsos kinézetű maszturbátor, punciformaPower Massage 2 fokozatú vezeték nélküli masszírozóHatalmas pénisz alakú gyertyaLed világítású vibrációs tojás, vezetékes, távirányítósSzilikon gél vibrátor, a G-pont környékére is, Good VibesJátékos finom toll, pálcávalFehér kifinomult töbsebességes vibrátor, Ruby RelaxerAhhh, száj formájú realisztikus maszturbátorVágyálom, extreme trio maszturbációs szett, PipedreamPénisz formájú sütőforma 6 db ínycsiklandó süti készítéséhezHajlítható cyber vibrátor, reális pénisz vibráció, Handy SizeVibrációs vagina loveclone élethű anyaggal, Kabuki NightsVicces készpénz mintás toalett papírUniszex ultravékony rúdvibrátor erotikus izgatásokhozKétvégű üveg dildóCandy megehető cukorbugyiOvo F11 szilikon bevonatú, exkluziv integrált vibrátorVékony és puha anális tágító, igazi Pen Friend rojtokkalVákuumszivattyús csiklóizgató, vibrátorral, Buzz Bunny

Extreme Beefy húsos kinézetű maszturbátor punciforma – Love zseton bársonytáskában 9 db – Pyrex üveg dildó bordázattal Glass Wands – Selymes masszírozó vibrátor, érzéki bordázattal – Luxus vonalú Icicles fúvott üveg dildó No 8 – Power Massage 2 fokozatú vezeték nélküli masszírozó – Hatalmas pénisz alakú gyertya – Bordázott és szélesedő szilikon vibrátor 14 cm hosszú – Led világítású vibrációs tojás, vezetékes távirányítós – Vágyálom, extreme trio maszturbációs szett Pipedream – Szilikon gél vibrátor, a G-pont környékére is Good Vibes – Játékos finom toll pálcával.
További sexshop termékajánlókat itt nézhetsz:  29 28 Budapest Sex Shop szaküzlet 27 26 25 24 23 Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha ajánló 22 Sex shop Budapest Intim Center 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 09 08 07 06 05 04 03 02 01.

Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha ajánló

Szexshop Budapest ajánló szexi játékszerekből. A szexuális segédeszközöket a minden nap nyitvatartó budapesti Intim Center sex üzletben megvásárolhaod, vagy interneten a webshopban megrendelheted.

Két részes vadítóan szexi, átlátszó bikini, Obsessive Luiza SetZselés, duci, anál tágító, kék színben, 11 cmKét dildós Sharon Sloane latex alsóBájos, átlátszó show girl ruhaKétmotoros vibrálós stimulátor, Lia Twin TeaserG-pontos, érzéki rúdvibrátor, test és lélek kielégítéséreSzuper puha, és szuper rugalmas zselés anális dildóNyitott latex bugyi a Sharon Sloane kollekcióbólExkluzív, csillogó kövekkel kirakott body, Diamond TeddyKéz formájú G-pontos kényeztetőMellben nyitott Sharon Sloane miniruhaNyitott latex alsóVelvet Touch selymes, női rúdvibrátorÉrzéki és szexis Obsessive, Lovely Chemise kombinéErotikus bíbor színű fűző és tanga szett, Rubines corsetNőies, virágmintás Obsessive cicaruhaKing Kong, a hatalmas méretű vibrátorAnal Go! anális, barázdált tágítóBathBoy szilikon vibrátor, maximális vagina élményAss Master, anális gumirozott dugóExtra érzéki, nagy záróizom lazító anális eszköz, Mr. BigSzexis, átlátszó miniruha estékre, fekete és fehér színbenBody & Soul, selymes és elegáns rúdvibrátorCyber távirányítós vibrátor, szeretkezéshez, 21 cmLoveclone anyagú anális, vékony izgató, 11,5 cmBasix, G-pont és P-pont izgatóKalia szett, erotikus fehér alsó és melltartóColt realisztikus vibrátor, 16,5 cmRealisztuikusan hajlítható vibrátor, Love Lube DongÓriási, 22-cm-es zselés, rózsaszín vibrátorLia dual, szilikon, többfunkciós prémium vibrátorJelly Gems 11, élethűen bordázott zselés vibrátor, a kedvencObsessive Showgirl top és short erotikus szettAnális dugó Love clone anyagból, 15,2 cmEgyszerű, elegáns ruha csábításhoz, Obsessive ShakiraVékony, kicsi anális dugó kezdők számára, Anal Pleasure

Mellben nyitott Sharon Sloane szexi miniruha – Két részes vadítóan szexi, átlátszó bikini, Obsessive Luiza készlet – Szuper puh a, és nagyon rugalmas zselés anális dildó – Kéz formájú G-pontos kényeztető szexkellék – Nyitott latex bugyi a Sharon Sloane kollekcióból az egyik legszexibb – Exkluzív, csillogó kövekkel kirakott body, Obsessive Diamond Teddy – Zselés, duci, anál tágító, kék színben, 11 cm hosszú – G-pontos, érzéki rúdvibrátor, test és lélek kielégítésére egyaránt akalmas – Kétmotoros vibrálós stimulátor, Lia Twin Teaser vibrátor – Két dildós Sharon Sloane latex alsó bombasztikus vágyakra – A férfiak egyik kedvence a bájos, átlátszó show girl ruha – Cyber távirányítós vibrátor, szeretkezéshez, 21 cm hosszú méretben – Nyitott latex alsó ruhanemű – Velvet Touch selymes, formatervezett női rúd vibrátor – Análsex előtti extra érzéki, nagy záróizom lazító anális eszköz Mr. Big – Férfi vágyakat korbácsoló és szexis Obsessive Lovely Chemise kombiné – BathBoy szilikon vibrátor, maximális vagina élmény – Szexis, átlátszó miniruha estékre, fekete és fehér színben is kapható – Body & Soul, selymes és elegáns rúdvibrátor minőségi kivitelben – Fenék és vagina Ass Master anális gumirozott dugó – Erotikus bíbor színű fűző és tanga szett, Rubines corset – King Kong, a hatalmas méretű vibrátor, a nagy méreteket kedvelőknek – Anal Go! anális, barázdált különleges tágító – Nagyon nőies, virágmintás Obsessive cicaruha – Colt realisztikus vibrátor, 16,5 cm hosszúságú – Óriási, 22 cm hosszú zselés, rózsaszín vibrátor – Obsessive Showgirl top és short erotikus szett – Vékony, kicsi anális dugó kezdők számára, Anal Pleasure – Basix, G-pont és P-pont izgató és stimuláló – Jelly Gems 11, élethűen bordázott zselés vibrátor, a kedvenc – Kalia szett, erotikus fehér alsó és melltartó – Lia dual, szilikon, többfunkciós prémium vibrátor – Loveclone anyagú anális, vékony izgató, 11,5 cm hosszú – Realisztuikusan hajlítható vibrátor, Love Lube Dong – Anális dugó Love clone anyagból, 15,2 cm hosszméretű – Egyszerű, elegáns ruha csábításhoz, Obsessive Shakira.

Tökéletes G-pontos vibrátor, Perfect Curve

Amíg még nem próbáltad a g-pont vibrátorokat, addig el sem tudod képzelni milyen felemelő és orgazmikus érzéseket tud kiváltani belőled. A Perfect Curve G-Spot többsebességes, rózsaszínű vibrátora egy nagyszerű kiindulópont a kipróbálásra, ha ilyenfajta szexi szórakozásra gondoltál. Az alakja nagy szögben ívelt. Átlátszó külső szerkezetén keresztül láthatjuk a rezgő motort a vibrátor csúcsán, mely nagyobb erotikus érzések kiváltására képes. A vibrátor vízálló is, így egy kis szexjáték bárhol becsúszhat a napodba. Hossza 15,2 cm. Átmérője 3,5 cm. 2 darab AAA (mini) ceruzaelem szükséges hozzá, melyet a csomag nem tartalmaz. A vékony, karcsú, ergonomikus kialakítása lehetővé teszi könnyebb behelyezését, de a behatolás síkosítóval is megkönnyíthető. Abban az esetben, ha szeretnél játszani vele, csak rendeld meg az Intim Center szexüzletének webáruházából, vagy gyere be érte budapesti üzletünkbe, a Károly Krt. 14-be, az Astoria metró állomástól pár méterre.

Termék címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Női orgazmus – Hogyan tanulható meg az önkielégítés?

Egy nő számára ez sem mindig könnyű különösen, ha későn – úgy értem, jóval a serdülőkor után – fog hozzá, amikor a szex már esetleg erős gátlás alá helyeződött. Fiatalabb korban viszont a teljes tájékozatlanság okoz nehézségeket. Nemrég egy 16 éves lánytól kaptam levelet. Mint írja: „Az önkielégítésről nem tudok szinte semmit. Hogyan csináljam? Mikor és mivel?”

nyuszi_vibratorral_masztizik_a_lany

Nos, először is tévedés azt hinni, hogy valamilyen eszköz kell az önkielégítéshez. Lehet ugyan különféle eszközöket alkalmazni a nemi szervnek és környékének ingerléséhez, de ezek alapjában véve fölöslegesek, s bátran mellőzhetők. Átmeneti használatuk legfeljebb akkor indokolt, ha másként nem sikerül az önkielégítés megtanulása. A hüvelybe ilyenkor sem kell valamilyen tárgyat fölvezetni, hanem csak a csiklót és környékét kell ingerelni (például ráirányított melegvízsugárral vagy kézi masszírozó készülékkel). Vannak akik párnát vagy takarót szorítanak a combjaik közé önkielégítéskor, de sok más variáció is előfordul.
A legcélszerűbb „eszköz” azonban a nő saját keze! Ez mindig „kéznél van”, csak az a fontos, hogy tiszta legyen. S ne legyen száraz, tapadós, hanem síkos. (Ami könnyen elérhető, ha hüvelyváladékkal benedvesítjük.) Mindez persze csak előfeltétel, mint ahogyan a saját nemi szerv alapos ismerete is az. Miután anatómiai ábrák és leírások segítségével már tájékozódtunk, legjobb ha egy kézitükörrel is szemügyre vesszük nemi szervünket, széthúzva a nagy- és kisajkakat, majd ujjheggyel is kitapintva a csiklót, a húgycsőnyílást és a hüvelybejáratot.
Az önkielégítést, a masztit azonban nem azzal kell kezdeni, hogy rögtön a nemi szervet kezdjük simogatni. Ráhangolódás céljából jobb, ha előbb behunyt szemmel elképzelünk valami kellemes szexjelenetet. Például olyasmit, hogy jön a partnerünk és elkezd simogatni, először a kezünket, majd az arcukat, mellünket… és így tovább, fokozatosan rátérve a szeretkezés különböző változataira. S közben a saját kezünkkel csináljuk azt, amit elképzelésünk szerint a partner csinálna.
Vibrátor és önkielégítés – Ma már egyre több fajta vibrátor áll rendelkezésedre ahhoz, hogy tökéletesítsd a szexuális életedet. A nyuszis vibrátor vagy csiklóizgatós vibrátor a legismertebb, de mostanában a g-pont vibrátorok is felkapottak. Nem jó ugyanis, ha teljesen rákapsz, mert előfordulhat, hogy a végén már csak „vele” tudsz kielégülni, és pasival csak csalódás lesz az együttlét. Ezt ugye nem akarod? Na, azért sűrűn előveheted, és szex közben is jó!
Ha olyan vibrátorod van, amelyiken szabályozni lehet a sebességet, kísérletezd ki, melyik a számodra legkellemesebb fokozat. Óvatosan nyomd a nagyajkakhoz, mielőtt péniszként használnád, de izgathatod vele a csiklódat is… ahogy neked a legjobban esik.
Egy kis extra síkosító csodákra képes, csak ne feledd az aktus végén alaposan megtisztítani. Ha már eléggé fel vagy izgulva, hatolj magadba, és maradj mozdulatlan. Hagyd, hogy egy ideig csak a vibrátor dolgozzon, rezegjen benned. Amikor már úgy érzed, hogy majdnem a csúcson vagy, kapcsold ki a rezgést, vagy vedd finomabbra. A lényeg, hogy minél tovább tartsd magad az extázis csúcsán. Ha kicsit lecsillapodtál, jöhet a mozgás. Ne rezegjen még mindig a szerszám, most csak te mozogsz. Körözz úgy a csípőddel, hogy úgy érezd, egy pénisz van benned. Amikor megint majdnem a csúcsra érnél, állj meg. Jöhet megint a rezgés. A végső csúcsra érve rezeghet, mozoghatsz, sőt a kezeidet is használhatod. Ezen a ponton már úgyis érezni fogod, mi esik jól.
Ha nem tudunk fantáziálással ráhangolódni a simogatás élvezetére, akkor 5-10 perc elteltével inkább hagyjuk abba a próbálkozást, s később, nyugodtabb lelkiállapotban kezdjük újra. Esetleg olvassunk előtte valami szerelmi történetet, vagy nézegessünk szeretkezést ábrázoló képeket.
Ha viszont élvezni tudjuk a simogatást, akkor további fantáziálás közben folytassuk mindaddig, amíg ki nem elégülünk vagy amíg vissza nem esik a szexuális izgalom. Átmeneti visszaesések előfordulhatnak: ilyenkor kis szünetet tartunk, s aztán kicsit másféle ingerléssel folytatjuk. Ezzel megelőzhető, hogy erőltetni próbáljuk a kielégülést, ami biztosan zsákutcába vezetne.
A nők és lányok orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg. Masztihoz a legjobb segédeszköz egy jó vibrátor vagy dildó.
Előző részek: 1. A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el – 2. A női orgazmus, és a szex kezdése előjátékkal – 3. A női orgazmus, az önkielégítés a nőknek fontosabb! – 4. Női orgazmus hogyan tanulható meg az önkielégítés.

Erotika és szexuális segédeszközök – szexhírek

Ha budapesti szexshop üzletben erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat személyes vásárlás a célja, akkor ezt ajánljuk: Intim Center sexshop. Címe: Budapest 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com – Nyitva minden nap!
Bejegyzések budapest sexshp témában: Pénisz massztírozó, rotációs maszturbátor – Allegro vibrátor Close 2 You – Távirányítós vibrátoros tojás – Szerepjátékokhoz parókák – Milyen vibrátort válasszak – Szexkellékek otthon – Óvszerek nagy szerszámokra xxl – Férfiakra és nőkre ható feromonos parfümök – Adhatok vibrátort ajándékba – Viagra helyett már itt a szerelmi bájspray – Műpénisszel élvezi a szexet az észak-koreai diktátor – Nemi szerveink – Szerepjáték a hálószobában – Felnőtt játékok szexshopból – Sex Shop reklám – Big Vibe bőr tapintású, élethű vibrátor – Szexkellékeket tesztel a – A szextől jobban félünk, mint az erőszaktól? – Szexshop vásárlás női szemmel – A vibrátorról online felmérés – Egyre többen vásárolnak vibrátort, guminőt és más szexkelléket – Pénisz nagyobbító és maszturbátor a péniszpumpa – Mi is az a szexshop – Amit csak lehet, azt feldugják – Vibrátor Close2You harmónia – A pasim nem bírja a vibrátorom – Tuti szexkütyük az orgazmusért – Alekoszt szexuális segédeszközzel lepte meg a párja – Pornó fut a Fidesz és az MSZP neve alatt – Szexshop választék rövid összefoglaló – A rózsaszín szexjátékok a kedvencek – Szexhírek itt a pornóadó.

budapesti_szexshop_karoly_krt_14_nyitva_minden_nap

Szexshop bejegyzések az Intim Center oldaláról: A Viagra még a nőket is gerjeszti? – Vibrátor, kéjgolyó és vibráló tojás nyerte a cseh designdíjat – Ujjra húzható izgató szexeszköz a delfin – Botrány a Victoria’s Secret szexi bugyik körül – Videóriport a szexshopban – Szexshop ötletek újévre Intim Center minden nap nyitva – Vibrációs prosztata masszőr – Kristály dildó – Zöld szex – Cukorkaként veszik a vibrátort az egyetemista lányok – Futószalagon készülnek a szexbabák – Vibártor a legjobbak közül – Szexshopból erotikus ajándékok – Ezt szeretnénk egy kapcsolatban – Műpunci vibrátoros maszturbátor – Női fenék maszturbálásra – Hogyan használd a vibrátort vagy dildót – Kelly Rowland szexbolt rajongó – Vibrációs szerelemnyelv – Intim Center – Több ezer szexkellék, eszköz, DVD film – A világsztárok is használnak szexuális segédeszközöket az ágyban – A Szexshopban vetkőzik Katalin plázacica – Prosztata és hereizgató – Mellbimbócsipesz és lánc SM játékokhoz – Ilyen szexre vágyik a férfi – Prosztata masszázs és prosztata masszírozó használata – Pumpás síkosítók Durex vagy Aquaglide – Hajlított vibrátor szilikonos – Szexi játékszerekkel hevítsd fel a szenvedélyt – Régi vibrátorok múzeuma nyílt a neten – Szilikonos péniszgyűrű péniszmandzsetta – Vibe therapy vibrátor – VV Gigi, Rácz Ildikó művagina maszturbátort reklámoz – Vibrátorért is külföldre fognak járni az emberek – Szexkellékek a belvárosban Intim Center Szexshop – Szexshop nyílt az Androidon – Vagina egér G-pont márkanéven – Elölről és hátulról egyszerre segédeszközzel – Miley Cyrus, mint – Szexpanoptikum Keszthelyen – Szexbaba gyűjteménye a nős fanatikus gyűjtőnek – Jó a három ponton izgató vibrátor – Ashley Greene szexshopokban vásárolt – Intim Center Szexshop a Facebookon – Megverte a szexbolt eladóját, mert rossz volt a pornófilm – A legtöbb nő szégyell bemenni egy szexboltba – A prosztata masszírozó használata – A sikosítók Intim Center Szexshop – Olcsóbbak lesznek a vágyfokozók – Szexi fehérneműk ajándékba Intim Center Sexshop – Intim Center Sexshop műpina reklám – A legtöbb nő szégyenli magát a szexshopban, az Intim Centerben női eladók is vannak – Summer Glau színésznő szexbaba másolata – Tenga tojás a férfiak örömszerzésére – Műpunci és igazi punci – Japán szexbabák – Szexshop – Síkosítóval élvezetesebb a szex – Mű szűzhártya – A prosztatamasszázs és prosztatamasszírozó használata – Van tökéletes szexrobot – Műfasszal támadt a rendőrre egy – Milyen a vágyfokozó bugyi? – Két csiklója van az avataros műpuncinak – Vibrátorral támadt a rendőrre – Intim Center, erotika bolt a belvárosban – Epernek látszó gésagolyó Intim Center Szexshop -Műpunci az Intim Center választékából – Szexshop dolgok az Intim Center választékában – Intim Center Szexsop, több ezer szexkellék, eszköz, DVD film – Szexbabát csináltatott halott barátnője mintájára – Hogyan használd a vibrátort – Szexshop választék, hüvely és análgolyó füzér videó – Szexshop dolgok, az Intim Center tükrében Egy kis kedvcsináló – Extrém szexjátékszerek – Szexshop választék, csiklóizgatós péniszköpeny – Szexhop választék, pillangóbugyi videó – Fétisvonalas fehérneműk videóriport – Análtágító a Szexshopból videóval – Tenga maszturbáló tojás, Intim Center – Intim Center Astoria, szexshop a Károly krt 14-ben – Szexshop a Károly körúton Intim Center – Szexshop a belvárosban Intim Center – Kell egy barátnő gumiból? – Maszturbálógép Japánból – Láttál már ilyen szexterméket, hogy dildóáll – Szexshop mustra – Valentin napon kerüljenek le a bugyik – Dildó művészet, fasz performansz – Intim Center Szexshop, Bp Károly krt. 14. – Csajok a Szexshopban – Intim Center Szexshop, Bp Károly krt. 14. – Szexshoppingolás az Intim Center vásárlói szemszögből – Itt az új generációs guminő szexrobot – Szexshop ötletek, Intim Center minden nap nyitva – Intim Center Szexshop, Bp Károly krt. 14. – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Fedezzük fel a G-pontot! – Művagina önkielégítéshez, csebpuncitól a cyber punciig – Intim Center Szexshop termékek Bp. Károly krt 14. – Tuti szexkütyük, az orgazmus biztos – Szexshopok kultúrája, a szexshoppingolás, az Intim Center vásárlói szemszögből – Szexpláza Angliában – Faszhoz álló fürdőruha a fétish piacon – Feromon hnatása tudatalatti izgalmak – Intim Center Szexshop Bp. Károly krt 14. ajánló – Mire jó a vibrátor? – Kínai szexshop helyzet helyzet – BDSM szex, próbáltad már? – Orálszex közben vigyázz, ne fogazz – A Gésa-golyó használata igazi japán művészet – Blue dragon potencia növelő – Melltámasz és puncikupak – Csajok a szexshopban – Felcsatolható dildó – 4 segédeszköz ma éjszakára! – Az Intim Center a Facebookon:

budapest_szexshop_vibratorok_dildok_szex_segedeszkozok

Szexshop cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

A női magömlés

noi_magomlesNői magömlés, női orgazmus spricceléssel szex vagy önkelégítés közben. A nők is képesek rá, bármilyen meglepő. Nem mindenki, de a tapasztalatok szerint minimum a nők fele ha megfelelő erősségű orgazmust él át, akkor valamennyi mennyiségű átlátszó nedv távozik a húgycsövön át. A női nemi szervek tele vannak parányi, de igen szorgos mirigyekkel, amelyek több kevesebb nedvet termelnek.
Az ejakuláció a nőknél a G-pont izgatása által kiváltott orgazmuskor jöhet létre. Nem minden G-pont orgazmuskor követkekezik be. Bár hasonló a jelenség a magömléshez, mégsem lehet annak nevezni. A férfi ejakulációjakor a hímivarsejtek ürülnek, a nőknél viszont csak híg, vízszerű váladék távozik.
A G-pontról már mindenki hallott, viszont a nőknek csak körülbelül harmada találta meg. Ha te − még − nem találtad meg, nem kell kétségbeesni; van, akinek egyszerűen kevésbé érzékeny a terület. Szerencsére a nők sokféleképp el tudnak élvezni.
A női ejakuláció sokszor szinte karikatúraszerűen jelenik meg a pornófilmekben. Bár előfordulhat, de nem jellemző, hogy szőkőkútszerű spricc borítja el a falat (és a kamerát) orgazmus közben, ám ha mégis így történik, akkor sem kell megijedni: ilyen is van. Gyakoribb azonban, hogy néhány csepp vagy egy-két kávéskanálnyi folyadék jelenik meg a húgycső szájánál. Nagyon fontos tudni, hogy mindkét szélsőséges eset előfordulhat, és mindegyik természetes jelenség.
Sőt olyan is előfordulhat, hogy élvezésenként másként reagál a szervezeted. Aggodalomra csak akkor lehet ok, ha a nagy mennyiségű váladék azért jön létre, mert egyébként is gondjaid vannak a vizelet visszatartásával: ebben az esetben előfordulhat, hogy az erotikus izgalom hatására elenged a záróizom. Az sem titok, hogy akadnak nők, akiknél a squirt egyszerűen elmarad, ami nem baj, ugyanis a “kéjspricc” nem feltétele, csak esetleges velejárója az orgazmusnak.
Ha mégis megkeresnétek, akkor tudd, hogy szexuális izgatás hatására megduzzad, és benyúlva a hüvelybe a hasfal felőli oldalon kitapinthatóvá válik. A G-pont izgatására először csak vizelési ingert érezhetsz, majd ez csap át a gyönyör érzésébe, a mirigy megduzzad, ha pedig folytatódik az izgatás, akkor bekövetkezik az orgazmus, amit kísérhet a már fent említett ejakuláció.
A női magömlés egy esete között ők felelnek az izgalmi nedvek termeléséért is. A labor vizsgálatok szerint az orgazmuskor, a húgycsőből távozó nedv összetétele meglehetősen hasonló a férfiak prosztatája által termelt anyaggal, csak a fehér színt adó sperma nélkül. A legtöbben nem is tudják, hogy spriccelnek, mert a mennyisége kicsi, és nem erős sugárban távozik, csak folyik az orgazmuskor. Aki már olykor tapasztalt hasonlót könnyen összekeverheti a pisiléssel, és azt hiheti bepisilt. Erre elég kicsi az esély, mármint arra, hogy orgazmuskor pisiljen. És persze van aki erősebb sugárban, jól láthatóan spriccel, akár egy férfi. Az orgazmus ereje, és minősége alapvetően befolyásolja a mennyiséget, és a meglétét is. A megfigyelés szerint a G-pont ingerlése által elért orgazmus olyan erős, és mélyről jövő, hogy olyanoknál is megfigyelhető a spriccelés, akik nem is tudták, hogy erre képesek. Ezért ha megtaláltad a G-pontodat, és el is tudsz tőle élvezni, akár többször is, akkor ne hagyd parlagon a lehetőséget, hanem használd. Meglehetősen nagy az esélyed arra, hogy ha elsőre nem is, de több egymás utáni G-pont orgazmus után megtapasztalhatod te is. Persze garancia nincsen rá, hiszen ez is egy alkati kérdés, de elméletileg minden nő képes rá, hiszen a megfelelő szervek, és mirigyek mindegyikben megtalálhatóak. További fontos tudnivaló lehet, hogy az így kispriccelt/kifolyt nedved amelyet most az egyszerűség kedvéért, de tévesen(!!!) hívjunk az „ondódnak” ugyanazokkal a jellemzőkkel bír, mint a fiúk ondója.
Minden nő más, így neked is teljesen egyéni ízed, és illatod van ott lent is, de a fiúkra jellemző sós, édes, keserű íz bármelyike nálad is megjelenik. Neked is javaslom, hogy olykor kóstolj. Téged is érdekel , hogy a párod mit érez amikor a nyelvével kielégít, és amikor elélvezel bőven fog kapni belőled akkor is, ha éppen nem spriccelős az orgazmusod. Ezért olykor amikor önkielégítesz a nedves ujjadról vegyél íz mintát. Ez egyébként remek diagnosztikai eszköz is, mert ha orrfacsaró szagú fura anyagot tapasztalsz akkor meg se kóstold, hanem irány G-pont masszírozás az orvos, mert valamilyen folyásod van. A hüvelyed nedvei elárulják, hogy minden rendben van e, vagy sem.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.