Miután egy amerikai asszony kórházba került egy szexuális baleset következtében, ami segédeszközzel kapcsolatos, és beperelte a gyártót.
Az Egyesült Államokban lévő Yreka városkában lakó April Bonjuor és barátja még tavaly döntöttek úgy, hogy kipróbálnak egy vibrátort. Az aktus közben azonban az asszony azt vette észre, hogy valami nagyon nem stimmel. „Használat közben éles fájdalmat éreztem a hüvelyemben” – mondta a nő. Barátja eltávolította a vibrátort, ami teljesen véres volt.
Bonjuor először arra gondolt, hogy megjöhetett neki, ezután azonban mást, a megszokottaktól eltérő dolgot tapasztalt. Nem állt el a vérzés és olyan állapotba került, amikor már kezdte elveszíteni az öntudatát. „Felébresztettem a fiamat, hogy menjünk be együtt a kórházba. Megrémültem, mert őszintén azt hitte, hogy meg is halhatok.”
A kórházba érve stabilizálták az állapotát, kapott vért és szerencsére már jól van. Az eset után megpróbált némi pénzt kicsikarni a vibrátort gyártó cégtől, de ők elutasították. A Pipedreams nevű cég szlogenje egyébként a következő: „Nem orgazmust okozunk, hanem jobbá tesszük azt”.
Címke: szex
A leghíresebb szexmúzeumok
Vannak múzeumok, melyek az erotika világába kalauzolják el a látogatókat. Most megnézheted őket! Tabu vagy sem, a szexualitás ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget. Ha vallási vagy kulturális okokból nem is volt szabad nyilvánosan beszélni róla, a testi vágyak dicsőítői mindig találtak módot arra, hogy írásban, rajzokon vagy szobrokon megörökítsék az adott kor legáltalánosabb és legbizarrabb szexuális szokásait. A pikáns ereklyék ma már számos múzeumban megtekinthetők – a következők a legismertebbek.
A New York-i Szexmúzeum – A Szex és New York című sorozat elsöprő sikerét alapul véve bizonyára senkit sem lep meg, hogy a világ egyik leghíresebb szexmúzeuma New Yorkban található. A szabadság és féktelenség városában 2002-ben nyílt meg a pikáns tárlat a híres 5th Avenue-n.
A Museum of Sex a többi, államokbeli, hasonló intézményhez képest a legkifinomultabb és a prűdebb közönség számára is könnyen befogadható formában dolgozza fel a szexualitás témáját. Az elmúlt években számos különböző kiállításnak adott otthont a múzeum, a jelenleg is látogatható tárlatok egyike a Szex és mozgókép, illetve a Meztelen képregényfigurák című kiállítás, ami a felnőtteknek szóló pikáns rajzfilmek, képregények és egyéb illusztrációk kulturális és történelmi jelentőségét vizsgálja.
A múzeum egy másik érdekes kiállítása A robotok szexuális élete, mely Michael Sullivan animátor és látványtervező által készített jeleneteket mutat be a látogatóknak. A bizarr összeállítások kizárólag a Museum of Sex számára készültek, sehol máshol nem tekinthetők meg.
Az amszterdami Vénusz-templom – A vöröslámpás negyednek köszönhetően a holland főváros mindig is híres volt a különleges élménylehetőségekről. A város kulturális kínálata azonban 1985-ben egy újabb pikáns intézménnyel bővült, ekkor nyitotta meg kapuit világhírű szexmúzeuma.
A gyűjtemény bepillantást enged az erotika történetébe, ide látogatva az érdeklődők megbizonyosodhatnak arról, hogy a szexualitás mindig is érdekelte az embereket – noha bizonyos korokban tabu volt beszélni róla, a merészebbek mindig megtalálták a módját, hogy valamilyen formában megörökítsék az akkori szexuális szokásokat és pikáns történeteket, legyen szó ókori szobrokról vagy épp középkori grafikákról.
A múzeumnak nincsenek időszakos kiállításai, azonban az állandó gyűjtemény folyamatosan bővül, melyből az intézmény weboldalán elérhető virtuális túrán is ízelítőt kaphatnak a leendő látogatók.
Szexmúzeum Kínában, csak nőknek – Kína első, kizárólag nőknek szóló szexmúzeuma 2008-ban nyílt meg, és főként a hölgyek szexuális nevelésével és felvilágosításával foglalkozik. Az oktató tárlatnak egy helyi klinika adott helyet Csangcsou városában. A kiállítás nyolc termen keresztül, közel ötszáz különböző tárgy segítségével világosítja fel a kínai hölgyeket a nemek közötti kapcsolatok, az erotika és a férfi vágyak mibenlétéről. A múzeum a pikáns tematika mellett a fogantatás és a gyermekvállalás témáit is feldolgozza, arra tanítva a nőket, hogy becsüljenek meg minden új életet. A múzeum megnyitása hatalmas lépés volt Kínában, ahol a nemek közötti kapcsolatokról és a szexualitásról beszélni a mai napig erőteljes tabunak számít.
A szexjátékszerek prágai múzeuma – A prágai a világ első olyan múzeuma, mely kifejezettem a szexuális játékszereknek és bizarr eszközöknek ad helyet. Arra, hogy a múlt századokban is éltek forróvérű, gazdag fantáziával bíró emberek, mintegy kétszáz kiállítási tárgy szolgál bizonyítékul, többek között mechanikus szerkezetek, pikáns segédeszközök, kosztümök, erotikus filmek és képek várják a kíváncsi látogatókat.
A múzeum valóban nagyon bizarr, és még a modern felfogású, 21. században élő európaiakat is alaposan meghökkenti. Azonban turistaként elkerülni nem egyszerű feladat, ugyanis a szexmúzeum Prága forgalmas óvárosában található.
Kikötözős szexkellék tusolóba
Tus alatt szeretkezni az egyik legjobb helyszínek egyike, de hogy a vizes térben az együttlét balesetmentes és kényelmes legyen, nem árt beszerezni néhány alapkelléket, ami segíti a kapaszkodást, megakadályozza a csúszást, alátámasztja a talpat és a térdet. Tusolóba álmodott szexkütyük között válogattunk.
A zuhanyzóba szánt szexuális segédeszközök alapeleme a tapadókorong, ez biztosítja, hogy a segédeszköz a helyén maradjon. Itt van például a tapadókorongos kapaszkodóegység, ami jó ha kéznél van, ha éppen a vágytól beremeg a kabin.
Ott van még a kettes számú vízálló szexkellékünk is, a tapadókorongos bilincs, melynek használatát senkinek nem kell bemutatni. Szintén a kényelmet szolgálja a puha, csúszásmentes térdelőpárnácska, ami biztosítja, hogy orálozásnak se legyen csúszkálás a vége, és az ízület se fájjon. Végül, de nem utolsó sorban találtunk egy olyan lábpihentető kütyüt is, amin a lábfejet lehet pihentetni.
Szexmúzeum nyílt Moszkvában G-pont néven
Oroszország az élre tört! Moszkvában, a Novij Arbat-utcában megnyitotta kapuit a földkerekség legnagyobb szexmúzeuma.
Az „Erotikus Múzeum G Pont” című kiállításon 3000, az emberek és állatok szexuális életével és szokásaival kapcsolatos tárgyat, könyvet, szobrot és még ki tudja mi más érdekességet állítottak ki. A 800 négyzetméteres terület éjjel és nappal látogatható, azaz huszonnégy órás a „szex-szolgálat.”
Egy moziteremben élvezhető „A szex a Szovjetunióban” című film, amelynek tartalmáról mit sem közöltek, így mi sem tudunk arról semmit. Igaz, aki kíváncsi a filmre, vegyen magának belépőt. Az orosz főváros a jelek szerint nem akart lemaradni Szentpétervár mögött, a Néva partján ugyanis már 2004-ben megnyitották – a moszkvaihoz hasonló – tematikájú gyűjteményes kiállítást.

A zenész pornóba kezd

A Skid Row egykori dobosa, Phil Varone zenész és médiasztár sajna jó ideje szexfüggőséggel küzd. Most pénzre váltja szenvedélyét: pornókarrierbe kezd.
Háromezernél is több nőt juttatott a csúcsra a csóka az elmúlt években, s sajnos orvosi papírja van arról, hogy szexfüggő: egyetlen problémamegoldási módszere stressz esetén az, ha gerincre vág egy – vagy több – csajt.
Most egy különleges DVD jelenik meg Phil szex-tapasztalatairól, ahol elég sok mindent elmesél, néhány dolgot pedig, meg is mutat. A 18 éven felülieknek szóló, nyomokban pornót tartalmazó erotikus felvétel címe “Phil Varone’s Secret Sex Stash” lesz… Ez annyira disznó dolog, hogy meg kell nézni.
Tej, kenyér, vibrátor – séta egy budapesti szexshopban
Szexjátékszert vásárolni manapság épp olyan egyszerű, mint lemenni a boltba egy kiló kenyérért. Régebben azonban még óvszerhez jutni is nehézkes volt.
Fiatal srác tekint körbe zavartan, majd lenyomja a kilincset. Még utoljára visszanéz, hogy meggyőződjön róla, nem látta senki. Nem veszi észre, hogy figyelem. Belép az üzletbe, és gyorsan becsukja maga mögött az ajtót. Az ajtó felett tábla hirdeti: szexshop. Várok egy kicsit, majd elindulok utána. Az ajtóban találkozunk, rámosolygok, de elkapja a tekintetét. Kezében nejlonszatyor, jelzés nélkül. Egy unalmas februári délutánon sétáltam egyet a fővárosi szexshopokban.
Út a mennyországba – Szexjátékszert vásárolni manapság épp olyan egyszerű, mint lemenni a boltba egy kiló kenyérért. Régebben azonban még óvszerhez jutni is nehézkes volt. A legelső szexbolt 1962-ben nyitotta meg kapuit Flensburgban, Németországban. A világ első női kaszkadőrpilótája, Beate Ushe először saját készítésű, fogamzásgátlásról szóló kiadványokkal házalt, majd óvszert és házassági tanácsadó füzeteket is árult. A különc hölgy nyugdíjas korában sem a hintaszékben kötögetett, 1993-ban erotika múzeumot nyitott Berlinben.
A körúton, a mozi mellett, az éjjel-nappali szomszédságában. A szexshop beleolvad a környezetébe, nincs túlmisztifikálva, nem hivalkodik. Beszabadulva az első boltba pont úgy éreztem magam, mint a kelet-európai turista a török bazár forgatagában. Mindenféle méretű, színű, anyagú, mintázatú dildók és vibrátorok meredeztek az ég felé, gusztusos csomagolásban. Megszámlálhatatlan újság és dvd sorakozik a polcokon, szőrös bilincsek, tollas cirógatók, merész fehérneműk, és még kitudja hányféle szexuális játék és segédeszköz hívogat. A farsangi időszaknak lassan vége, de a rengeteg szexi öltözéket látva kezdem sajnálni, hogy egy jelmezbálban sem voltam. Pedig lett volna nagy megdöbbenés, ha huncut ápolónéninek, agy pajkos pillangónak öltözve libbenek be a buliba..
Az eladók teljesen átlagos fiatalok, készséggel állnak rendelkezésedre, ha bármilyen kérdésed van. Ne félj kérdezni, mert kínos lenne bevetés közben kikísérletezni melyik eszköz mire való. Vagy egy sérülés után jönni rá, hogy nem ezt jelenti a rendeltetésszerű használat. Szégyenlősöknek online szexboltok sokasága kínálja portékáját. Nem kell aggódni, hogy a postás megrökönyödik a csomag tartalmán, mert garantáltan feltűnésmentes dobozban kapod kézhez a rendelést.
Mindenki azt akarja – Általában nem szoktam különösebben megdöbbenni, de a szeméremmásoló szetten mégis nagyot mosolyogtam. Nem tudom elképzelni, hogy a szobrászakció nem fullad nevetésbe. Kiderült, hogy mit keres a delfin a szexshopban, a gyöngysor nem csak a nyakban mutat jól, és mire lehet még használni a pajkos gumikacsát. Ha most kellene foglalkozást váltanom, szexjátékszer névadó szeretnék lenni. Kristálygyönyör, Cikázó csoda, Jeges élvezet, Szexberry, A Gyönyör Rózsája. Lányregénybe illő nevek a sokszor egészen bizarrul festő tárgyaknak.
A szexboltok közönségének általában frusztrált középkorú urakat, magányos fiatal srácokat, sokat látott pornószínésznőcskéket, és olyan elvarázsolt figurákat képzelünk, akik bármelyik filmben tökéletesen alakíthatnák a szexuális szadista sorozatgyilkost. Túrám során alig pár ember lézengett a boltokban. Nem zavartatták magukat, fesztelenül válogattak a kiegészítők és a videók között. Az egyik boltban éppen a vibrátorokat nézegettem, amikor egy fiatal nő megszólított, és adott pár hasznos tanácsot. Először azt hittem eladó, de később kiderült, hogy csak segíteni akart, mert látta, hogy teljesen elvesztem a vibrátorok sűrűjében. A monológ végére kezdtem magam apácának érezni, de alkalmi társalkodónőm megnyugtatott, hogy majd a rutin, meg az évek.
Filléres gyönyör a secondhand piaci réseiben – „Nyolc kiskedvencem van otthon. Más bélyeget gyűjt, én vibrátort. Miért kéne szégyellnem magam? Fiatal vagyok, független, szeretem a szexet. Nincs ebben semmi rossz. Játék az egész!” – mondja csillogó szemmel. Az egész olyan, mint egy szabadon választott Szex és New York jelenet. A sztereotípia megelevenedett.
Frissen szerzett tudásomat elraktározva befordultam a következő üzletbe, aminek már a neve is elgondolkodtató. Szexturkáló. Inkább sima videókölcsönzőnek, vagy újságosnak tűnik, mint használt játékszerek lerakatának. Sehol egy elgyötört guminő, vagy fényesre polírozott análdildó. Régi pornók, retró szexlapok várják következő gazdájukat. Ha ezek a tárgyak mesélni tudnának, jut eszembe egy pillanatra. A filléres gyönyör kitölti a secondhand mozgalom piaci réseit.
A mellettem válogató pasi sokat mondóan rám kacsint, amikor kezembe veszek egy DVD-t. A film címe alig látszik ki a Laokoón- csoport alól. Jó választás, olvasom ki a szeméből, de ezúttal inkább az újra szavazok, és nem veszek semmit. Ennyi testnedv, és idegen fallosz elég volt mára. Forrás: Nana.hu
Zuhanyfejjel is jó a szex
Szeretnéd kicsit feldobni a szexuális életeteket, de nem vagy elég bátor, hogy szexshopban keresgélj?
Zuhanyfej – Talán nem is hitted, hogy izgalmas szexuális segédeszköz van a fürdőkádad közvetlen közelében. A levehető zuhanyrózsa egy olyan játékszer, amelyet a legfélénkebb párok is bátran kipróbálhatnak. Ez a fürdőszoba-tartozék kombinálja az tapintást és a hőmérsékletváltozást, a víz sebességét és nyomását pedig magatok állíthatjátok be. Vizes és vad játék nem csak pároknak!
Sálak, nyakkendők – Lehet, hogy az izgalmasabb szexuális élet a zoknis fiókod alján rejtőzik! Kösd be a pasid szemét egy finom kendővel, így a látását korlátozod ugyan, de minden más érzéke felerősödik. Ugyanilyen szexi kiegészítő lehet a párod egy régi nyakkendője vagy a fürdőköpenyed öve.
Mobil – A telefonok már jó ideje nem csak beszélgetésre és sms-ezésre szolgálnak. Állítsd a mobilod vibráló módra és kérd meg a pasid, hogy hívjon újra és újra. Egyedülálló vagy, de el nem engednéd az iPhone-od? Töltsd le a MyVibe appot a szóló játékhoz: te állíthatod be a rezgés gyakoriságát és ütemét is.
Szexpanoptikum Keszthelyen
Minden idők legizgalmasabb és legpikánsabb kiállításába pillanthat bele, aki felkeresi Keszthelyen a Középkori Erotikus Panoptikumot. A világon egyedülálló tárlaton életnagyságú figurák mutatnak be hajmeresztő szerelmi aktusokat.
Aki szemérmes, jobb, ha előre felkészül, mielőtt az erotikus panoptikumba lépne, hiszen képtelenség arcpirulás nélkül végigsétálni a merészebbnél merészebb szexuális pózokat bemutató figurák mellett. A tárlaton a reneszánsz erotikus irodalom könyvillusztrációit használták fel Diderot-tól – La Fontaine-ig.
Egyik sarokban a Káma Szutra gyönyöreit mutatják be, míg a másikban már egy kiskerti légyottot, a megtévesztésig élethű figurákkal és háttérrel. A készítők titkon elárulták lapunknak: a szemérmetlen jeleneteken a Képzőművészeti Egyetem szobrászművész jelöltjei saját maguk pózoltak.
– A modelleket gipszágyba fektették, majd annak megkötésekor a gipszet kétfelé vágták le róluk. Az így keletkezett üregbe öntötték a szilikont, ami megkötött, élő gazdájának tükörképét adva – magyarázza Túri-Török Tibor, a kiállítás megálmodója.
A világon egyedülálló kiállítás újszerűségével és merészségével a látogatók szerint igazi kuriózum. Érdekes módon több nő látogatja, mint férfi, és a nők érdeklődőbbek is. Talán bátrabbak, mint az urak, véli Tibor.
A kiállítás 3 év alatt készült el, a Képzőművészeti Egyetem szobrászművész jelöltjei készítették a nem kis kihívást jelentő két tucatnyi szilikonfigurákat. A korábbról ismert viaszfigurákkal szemben (Madame Tussaud panoptikuma), a szilikonból készültek élethűbbek,tökéletes bőrhatásúak, a megtévesztésig valós élőlények illúzióját keltik.A modelleket gipsz ágyba fektették,majd annak megkötésekor két felé vágták.Ebbe ,az így keletkezett üregbe öntötték a szilikont mely megkötése után tükörképe lett élő gazdájának.A mintául szolgáló hölgyek és urak,szintén az egyetem hallgatói közül kerültek ki. A világon egyedülálló kiállítás az amszterdami és prágaival szemben, újszerűségével,merész naturalizmusával- a látogatók szerint- igazi kuriózum; eddig nem látott erotikus csemege.
Belépés csak 16 éven felülieknek, prűdek és nyárspolgárok reményeink szerint fiatal korúnak minősítve magukat,távol maradnak tőlünk. Belépő: 600 Ft, Nyitvatartás: Egész évben, minden nap 10-18 ig, Helye: 8360 Keszthely, Kossuth Lajos utca 10. Tel.: +36 30 855 65 33
A prosztata masszírozó használata
Ha vásároltál egy prosztata masszírozót, és a használathoz szükséges sikosítót az Intim Center Sexshopban (Budapest, V., Károly krt. 14. Te.. 317-0918. Internet Intimcenter.com), az alábbiakat kell tudnod. A higiénikus használat érdekében bizonyosodjunk meg arról, hogy, az utóbél üres. Bár az utóbél rendszerint üres, ajánlott a kiöblítése intimfürdõ használatával. Feküdjön az oldalára és húzza fel a térdeit a felsõtestéhez. Ez a pozíció teszi lehetővé a legjobban az ellazulást és biztosítja egyúttal hogy az Aneros a legjobb helyzetben legyen a prosztatához. Tegyen bőven síkosítót az Anerosra és az ánuszra.Ez a lépés fontos, mivel az Aneros akkor működik a legjobban, ha sok folyadék veszi körül.
Kontrakciós gyakorlatok
Most hogy teljesen ellazult és megtanult az anális területre és az ott keletkező érzetekre koncentrálni, készen áll a kontrakciós gyakorlatokra. Folyatassa a légzőgyakorlatot és kezdje el minden belégzésnél megfeszíteni a záróizmokat. Mélyen lélegezzen be és feszítse meg az izmokat, majd kilégzéskor engedje el őket. Ismételje ezt meg 20-30 alkalommal. Teste mostmár készen áll egy újfajta orgazmus elérésére.
Most elkezdheti az erogén zónák ingerlését is, de a péniszt hagyja ki, mert különben túl korai ejakulció lehet a vége.
Koncentráljon a prosztatára és feszítse meg a záróizmokat a teljes erő 25-50%-ával és próbálja meg így tartani. Nehéz lesz a kontrakció erejét pontosan ezen az szinten tartani, az izmok akaratlanul remegni kezdenek majd. Az akaratlagos és akaratlan izommozgások ezen dinamikus interkaciója teszi majd lehetõvé hogy a kezek használata nélkül jusson el az orgazmusig. Mivel az Aneros könnyen ki-be mozog a végbélben, a legkisebb izommozgás, sőt még az erek pulzlása is érezhetõ lesz, mivel ezeket az Aneros közvetlenül a prosztatához és a gáti akkupresszúrás pontoz vezeti. Ez viszont hatással lesz az ánuszra is és az így kialakuló láncreakció szinte robbanásig gyorsul. Ilyenkor lehetséges az Aneros megfelelő pozícionálása az izmok megfeszítésével és elernyesztésével. A végbél elülső falára, a prosztatára és a gátra kifejtett nyomás különböző érzetelet kelt az egyes területeken, így ez a régió az erogén stimuláció kincsestárává válik.
A gyengébb izomkontrakció főleg anális orgazmushoz vezet, míg erõsebb kontrakcióval a prosztatából kiinduló orgazmust vagy a kettő kombinációját eredményezi.
Ebben a szakaszban a síkosító fontos szerepet játszik. Az anerosnak a lehető legsíkosabbnak kell lennie, hogy a záróizmok könnyedén ki-be mozgathassák.
Feszítse meg záróizmait erősen. Ahogy az összehúzódás ereje nõ az Anerost behúzzák az izmok mélyre és az a prosztatának ütközik. Ezzel egyidõben a gáti akkupersszúrás ponton is fokozódik a nyomás. Ha a hátán fekve csípőjét nekifeszíti valaminak az segít növelni a prosztatára és a gátra gyakorolt nyomást.
Az élvezetek meghosszabbítása
Ha az Aneros segítségével elér az ejakuláció bekövetkezése elotti pontig próbáljon ezen a szinten maradni a zároizmok kontrakciójának irányítása révén. A mélyről induló érzések lassan fokozóni fognak és egy csúcspontra érnek. A test izmai összerándulnak az erős orgazmus hatására, melyet nem követ ejakuláció. Ez az orgazmus azután ismétlődik, a tenger hullámzásához hasonlítható, valószínűleg hosszabb és erosebb mint az ejakulációval járó. Az orgazmusnak van egy csúcspontja amit egy folyamatos magas szint elõz meg. Ezalatt felkészülnek a mirigyek az orgazmusra, de az ejakuláció elmarad. Ez egy különleges érzés.
Egy további különös tény az is, hogy ezt az orgazmust irányítani lehet. Ez azt jelenti, hogy a záróizmok és a test izmainak kontrolljával annyi orgazmusa lehet amennyit akar. Ezek az orgazmusok mind másak így különbözõ orgazmusai is lehetnek.
A teste teljes kontrollja alatt van a posztata masszirozó. Egyszerúen “kikapcsolhatja” a zároizmok ellazításával és “bekapcsolhaja” az izmok megfeszítésével. Ezáltal lehetőség van a következo orgazmus felépítésére és elnyújtására.
A pénisz ingerlése
Ha szeretné kezdje el a makk ingerlését. Ezzel az ejakuláció szélére jut. Amit úgy érzi hogy közvetlenül az ejakuláció elõtt áll azonnal hagyja abba a makk ingerlését hogy az ejakulációt megelőzze. Helyette feszítse meg a záróizmokat és az erekciót kontrolláló izmokat és feszítse meg egész testét.
Feszítse meg a záróizmokat és az erekciót kontrolláló izmokat ahogy csak bírja. Ennek hatására a vér a péniszbe fog nyomulni, érezni fogja ahogy megduzzad. Próbálja meg minél tovább feszítve tartani az izmokat. Ez egyébként arra is jó hogy az ember javítsa, meghosszabbítsa erekcióját vákumpumpák, péniszgyűrűk, stb segítsége nélkül.
Megjegyzés: A legjobb eredmény érdekében húzza fel térdeit a hasához. Combjaival közben szorítsa péniszét és húzza hátra rajta a bőrt.
A pénisz ilyenkor nagyobb, keményebb és érzékenyebb. Enyhe feszülést is érezhet a bõr hátrahúzása miatt. Mialatt közeleg az orgazmushoz a herékben is érezhet egyfajta kontrakciót.
Egyesek a pénisz ingerlése nélkül is ejakulálhatnak. Idõnként maga a bõr feszülése is ejakulációt okoz. A makk ingerlése pedig gyorsan ejakulációhoz vezet. Az ilyenkor bekövetkezõ ejakuláció minden esetben jóval erõsebb a megszokottnál. Eajkuláció közben a záróizmok ellazulnak majd megfeszülnek többször egymás után. Minden kontrakció a prosztatának és a többi pontnak feszíti az Anerost, ezáltal a prosztata teljesen kiürül és az Anerosszal elértt ejakuláció ezért jóval nagyobb és bõvebb lesz mint azt az általában lenni szokott.
További cikkek a témában: Prosztatamasszázs tudnivalók a nődnek – Felcsatolható pénisszel megdugott baszdmeg – Vizsgálatnál ujjal nyúlnak a fenekedbe – A prosztatamasszázs és prosztatamasszírozó használata
Szexshop – Síkosítóval élvezetesebb a szex
A síkosítók használata nem csak élvezetesebbé teszi a szexuális együttléteket, hanem csökkenti a nemi irritációt is. A kidörzsölés megszűnik, a nemi együttlét meghosszabbodik. Az anális szexhez elkerülhetetlen! Vásároljon kedvesének szexuális jellegű ajéndékot az Intim Centerben, és ne feljetsen el síkosítót venni!
Azok a nők, akik síkosítót használnak a szexuális együttlétek közben, magasabb szexuális elégedettségi szintről és nagyobb örömről számoltak be – derült ki az Indiana Egyetem szexuális egészséggel foglalkozó kutatóinak legújabb tanulmányából.
– Annak ellenére, hogy milyen széles körben elérhetőek ezek a termékek, nagyon kevés kutatás foglalkozik azzal az alapvető kérdéssel, miszerint hogyan járulnak hozzá a síkosító krémek szexuális örömszerzéshez – állapította meg Debby Herbenick, a Center for Sexual Health Promotion társigazgatója.
– Az adatok alapján egyértelmű, hogy a síkosítok használata – a tanulmányunk szerint – magasabb szexuális örömszerzést és kielégülést tesz lehetővé.
A kutatók víz – és szilikon alapú síkosítókat egyaránt vizsgáltak. A kutatásban résztvevők beszámolói alapján kiderült, hogy a víz alapú síkosítók használatával kevesebb esetben érzékeltek nemi fájdalmat vagy kellemetlen genitális tüneteket. A résztvevők több mint 70 százaléka számolt be élvezetesebb szexuális együttlétekről hüvelyi vagy anális közösülések alkalmával. A maszturbáció esetében pedig 60 százalékuk hasonló pozitív hatásokat tapasztalt.
További szexshop tanácsok: Anális szex tanácsok – Szexshop férfi kényeztetők, péniszgyűrűk és potenciapumpák – Férfi kényeztetők maszturbátorok – Női kényeztetők vibrátorok és dildók – Sikosítók és masszázsolajak – Epernek látszó gésagolyó – Hüvely és análgolyó füzér videó – Szexshop választék, csiklóizgatós péniszköpeny – Szexhop választék, pillangóbugyi videó – Fétisvonalas fehérneműk videóriport – Vegyél a nődnek egy felcsatolható vibrátort, ha bátor vagy vagy – Análtágító a Szexshopból videóval