Egy üzletember nem tudott belenyugodni szerelme halálába és 15 ezer fontért elkészíttette élethű mását.
Az ötvenéves férfi fényképek tucatjait terítette a szexbolt vezetője elé, amikor azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy készítsék el tragikus körülmények kötött elhunyt szerelme mását. 18 hónapot kellett várnia, hogy kezébe vehesse áhított klónt, amelynek titániumból készült csontvázát az élő ember bőréhez hasonló anyaggal vonták be, és az ízületei is mozgathatók. Az arcvonásai a legapróbb részletekig megegyeznek az eredetivel, a haja pedig valódi hajból készült.
A világon a legdrágább baba, amit valaha eladtunk – mondta Diego Bortolin, az észak-olaszországi szexshop vezetője. – Biztos vagyok benne, hogy egy tragikus történet áll a háttérben. A lány valamilyen balesetben halhatott meg, amelynek a férfi is résztvevője volt. Ez csak amolyan megérzés, de az üzletben a többiek egyetértettek velem. A vevőnek forradások voltak az arcán és a kezén – mondta Mr Bortolin. Amikor elővette a hölgy fényképeit, könnynek szöktek a szemébe – tette hozzá a tulaj. – Amikor házhoz vittem a babát, láttam, hogy a lakásban mindenfelé a fiatal nő fotói hevernek. A megrendelőnek még a lélegzete is elállt, amikor kicsomagoltam elvesztett szerelme mását.
További Szexshop cikkek: Szexbabával úszás – Szexmunkások tréningeztek – Szexshop választék, hüvely és análgolyó füzér videó – Szexshop dolgok, az Intim Center tükrében – Prosztatamasszázs tudnivalók a nődnek – Csiklóigatós péniszköpeny – Szexhop választék, pillangóbugyi videó – Vegyél a nődnek egy felcsatolható vibrátort ha bátor vagy – Lindsay Lohan vibrátort nem vihetett a börtönbe – Hogyan használd a vibrátort – Intim Center – Több ezer szexkellék, eszköz és DVD film
Címke: szex
Szexshop választék, hüvely és análgolyó füzér – videó
Szexhop választék a pillangóbugyi és csiklóizgatós péniszköpeny után, a hüvely és análgolyó a videón! A fényképen a hagyományos kivitelű gésagolyó látható, sok új formájú és anyagú van már az Intim Centerben. Itt mindenki megtalálhatja álmai eszközét: mind a férfi, mind a nő, a kezdőtől a mesterfokig. Címe: Bp. Károly krt. 14. Tel: 317-0918. A legsikeresebb termékek online boltja Intimcenter.com. A személyes vásárlást ajánljuk, mert a tapintás, az anyag ismerete, tanácsok, és a teljes választék áttekintése fontos.
Intim Center további témák: Fétisvonalas fehérneműk videóriport – Vegyél a nődnek egy felcsatolható vibrátort ha bátor vagy – Análtágító a Szexshopból videó – Bőr nyakörv volt már a nőd nyakában – Tenga maszturbáló tojás, Intim Center – Kell egy barátnő gumiból – Intim Center Szexshop – Maszturbálógép Japánból videós bemutató – Láttál már ilyen szexterméket Dildóáll – Szexshop mustra videóval – Dildó művészet fasz performansz – Csajok a Szexshopban – Szexshoppingolás az Intim Center vásárlói szemszögből – Itt az új generációs guminő szexrobot – Egyre többen vásárolnak guminőt és más szexkelléket – Művagina önkielégítéshez, csebpuncitól a cyber punciig – A szado-mazo babák hatása az iskolásokra – Guminő szerelem – Tuti szexkütyük, az orgazmus biztos – Milyen fehérneműt vegyünk ajándékba – Faszhoz álló fürdőruha a fétish piacon – Mire jó a vibrátor – A Gésa-golyó használata igazi japán művészet – Blue dragon potencia növelő – Felcsatolható dildó – 4 segédeszköz ma éjszakára – Szex társasjáték Szív a szívnek
Análtágító a Szexshopból, videóval
Anális izgatás, análszex: Mind a férfiak, mind a nők a gyönyör tárházának új kapuját tárhatják fel az anális izgatással. Férfiak esetében a rendkívül érzékeny és jól izgatható prosztata (férfi G-pont) stimulálása új, eddig nem tapasztalt élvezetet, intenzívebb orgazmust eredményezhet, de a nők esetében is átélhető anális úton az orgazmus. A hátsó kényeztetést akár szex közben is folytathatjátok. Az anális izgatás, az análszex vagy másnéven popószex mind a nőknek, mind a férfiaknak okozhatnak különleges szexuális élményeket. Az Intim Centerben mindenki megtalálhatja álmai eszközét: mind a férfi, mind a nő, a „pályakezdőtől” a „mesterfokig”. Címe: Bp. Károly krt. 14. Tel: 317-0918. A legsikeresebb termékek online boltja Intimcenter.com. A személyes vásárlást ajánljuk, mert a tapintás, az anyag ismerete, tanácsok, és a teljes választék áttekintése fontos.
[Intim Center videók] Anális szex férfiaknak – Az anális szex aranyszabályai – Tévhitek a G-pontról – Anális szex – Az Aneros prosztata masszírozó használata – Prosztata masszány és prosztata orgazmus – A dülmirigy a prosztata – Férfi G-pont masszázs
Szexshop mustra
Mennyire terjedtek el a szexuális segédeszközök Magyarországon? Elmentünk egy nagykereskedésbe, megnéztük a vibrátorokat és egyéb érdekességeket, és szexuál terapeutát is megkérdeztünk a magyar szokásokról. Ha a bemutatott termékek közül bármelyik megtetszik, legolcsóbban az Intim Centerben vásárolhatod meg. Online shop, a legkeresettebb, legsikeresebb termékekből itt
[Intim Center]
Dildó művészet, fasz performansz
A dildók és egyéb segédeszközök megvásárolhatók személyesen az Intim Centerben, vagy rendeléssel a legsikeresebb termékeket áruló Webshopban.
[Intim Center–Videók]
Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14.
Intim Center Szexshop, 1052 Budapest, Károly krt 14. Tel: 317-0918 – www.intimcenter.com
Az üzlet
18 éve nyitottunk. Az üzlet Astoriától 40 méterre a Deák tér felé található a Károly krt. 14. sz. alatti ház félemeletén. Úgy jöhet be a házba, mint egy lakó. A félemeleten csak az üzlet van. A szexuális segédeszközöket beszerzésére különös gondot fordítunk, választékunk naprakész. A minden témakört átfogó pornófilm választékunkból vásárolhat, kölcsönözhet, kabinban megnézheti. Azt tanácsoljuk, hogy fáradjanak el üzletünkbe, ahol tapasztalt eladóink megmutatják a termékeket, annak formáját, minőségét tapintással érzékelheti.
Videókabinok: 20 db egy és két személyes klimatizált videókabin. DVD és VHS filmek: több mint 10.000 pornófilm minden témában! Vásárlás, kölcsönzés, csere! Szexuális segédeszközök: az üzletben minden szolidabb és professzinális eszköz megtalálható, ami a világon csak kapható.
.: Vibrátorok
.: Péniszek
.: Felcsatolható eszközök
.: Vaginák
.: Készletek
.: Péniszpumpák
.: Babák
.: Gésagolyók
.: Sikosítók
.: Cyber termékek
.: Pillangók
.: Tágítók
.: Szexi ruhák
.: Egyéb termékek
A webshop
A webshopban az üzleti választék egy része található. Rendelés esetén az önnek küldött csomag teljesen diszkrét, a feladó a 4 Társ Kft. A termékek raktáron vannak, ezért a megrendelés beérkezése után gyorsan tudjuk postázni, vagy futárral küldeni.
Térkép és útvonal tervező
Fedezzük fel a G-pontot!
Sokat beszélünk róla, de a legtöbben azt sem tudják, merre van. A női orgazmus kulcspontja, vagy csak egy egyszerű mítosz? Most minden titkot megtudhatsz a rejtélyes G-pontról. A G-pont körüli érdeklődés nem volt mindig ekkora, a fogalom is csak az 1950-es években született, amikor egy német nőgyógyász (akiről elnevezték) publikált róla egy tanulmányt. Mostanában egyre többször kerül szóba: az említett testrész működése ugyanis egyáltalán nem olyan nyilvánvaló, mint azt sokan gondolják.
Az igazság az, hogy a nők szexuális életében sokkal fontosabb szerepet játszik a csikló, mely valójában a pénisz szerepét tölti be, viszont sokkal érzékenyebben reagál a külső ingerekre, mint a férfi nemi szerv. Általában elég gyengéden megérinteni, vagy egy kicsit megmasszírozni, hogy a nő izgalmi állapotba kerüljön. Téves elképzelés, hogy a nő, aki csak a csikló izgatásával éri el az orgazmust, nem is igazi nő. Valójában a nők igen nagy százaléka csak így jut el a csúcsra.
A csiklót azért is fontos megemlíteni, ha a G-pontról beszélünk, mert a G-pont nem más, mint a csikló és az ahhoz kapcsolódó idegek alsó része, vagyis „gyökere”, melyet a hüvely belsejében lehet izgatni. A siker azonban nem minden esetben garantált: sok nőnek ez a legfantasztikusabb érzés, amit csak el tud képzelni, mások egyszerűen örömtelinek tartják, megint másokat viszont kifejezetten irritál. Ha kísérletezni akarunk vele, mindenképpen legyünk türelmesek és nyitottak.
Mivel a G-pont nagyon érzékeny, jó ötlet, ha a nő először magának fedezi fel, és utána megoszthatja tapasztalatait partnerével. Ehhez az Intim Centerben sokféle szexuális segédeszközt is lehet kapni, amelyet megvásárolhat személyesen, vagy meg is rendelheti.
Sokat segíthet, ha tisztában vagyunk a női nemi szervek anatómiájával. A nők húgycsöve a hüvely felett fut – kissé párhuzamosan vele –, és egyfajta szivacsos szövet veszi körbe, mely szexuális izgalom hatására vérrel és folyadékkal telítődik, és megduzzad. Ez a szövet áll kapcsolatban a csikló gyökerével, azaz a G-ponttal. És hogy ez pontosan hol is van? Nos, ha ujjunkat bevezetjük a hüvelybe, és megérintjük az elülső falat a szeméremcsont alatt, a G-pont valahol az út kétharmada körül található.
A szivacsos szövet miatt a G-pont izgatásához általában erősebb nyomásra van szükség, mint a csikló esetében, de jobb, ha a szélein izgatjuk, nem középen, ami kellemetlen lehet a nő számára. A G-pontot ujjal hatásosabban lehet stimulálni, mint a pénisszel, és aranyszabály, hogy sokkal könnyebb megtalálni, ha a nő már felizgult.
A G-ponttal kapcsolatban gyakran szóba kerül még egy érdekes jelenség: a női magömlés. Bár néhány szakértő a mai napig állítja, hogy ez lehetetlen, sok nő számol be róla, hogy az így elért orgazmus alatt fehér folyadék távozik a hüvelyükből. A legvalószínűbb magyarázat, hogy ezt a húgycső körüli szövet mirigyei termelik. Ne aggódjunk miatta, de ha zavar, terítsünk magunk alá egy törölközőt szeretkezés előtt.
Ami a legfontosabb: kísérletezzünk bátran, de csak akkor, ha az mindkét félnek örömet okoz. További tartalom a témában: Hogyan fedezzük fel a G-pontot
Feromon – Tudatalatti izgalmak
Feromonok segítségével mi, emberek is bocsátunk ki félreérthetetlen illatjeleket, amelyeket célzott felhívástartalmuk ellenére sem észlelünk tudatosan, annál inkább tudatunk alatt. Tehát pontosan vesszük és dekódoljuk az üzeneteket, majd válaszolunk is azokra. Kísérletek tanúsága szerint hevesen.
Jó tudni! A homo sapiens esetében is minden egyes kicsiny illatmolekula rendelkezik azzal a képességgel, hogy meghatározza a magatartást, mindenekelőtt szexuális reakcióinkat. Erotikus jellegű, csábító anyagainkat kamaszkorunktól izzadságmirigyeink termelik! Különös intenzitással párolognak ki hónaljunkból és intim területeinkről. Eddig több mint 50-féle, szexuálisan izgató emberi feromont fedeztek fel. Közöttük található többek között a kopuline, mely a vagina váladékában észlelhető, és felébreszti a férfiak nemi vágyát. Az androstenon pozitívan befolyásolja a nők szexuális készségét. Szexuális vágyat ébreszt a feromonos parfüm!
Érdekes! Az androstenon szaga igen csekély koncentrációban a szantálfa illatára emlékeztet. Mivel elsősorban a nőkre van hatással, érthető, hogy a férfiak miért éppen a szantálfa illatát használták fel arra, hogy erotikus vonzerejüket növeljék.
Mesterséges illatok! Már kapni férfi és női feromon parfümöket, amelyek fokozzák a nemi vágyat!
Kínai szexshop helyzet
Miközben Kína a pornográfia elleni harcra hivatkozva fokozza az internet ellenőrzését, a szexshopok nagy forgalmat bonyolítanak! 23 éves Ha Li nem szégyenlős: a fiatal nő nem titkolja kilétét, miközben bevásárol egy pekingi erotikus boltban – a sajtó becslései szerint kétezer hasonló üzlet működik a kínai fővárosban. A média hasonló számot ad meg Sanghaj, az ország gazdasági fővárosa esetében is a szexre szakosodott üzletekről.
Ha Linek a szempillája sem rezdül „A szerelem butikja” nevű kereskedésben látható különböző szerelmi segédeszközök láttán, miközben olyan szexi pongyolát keres, amelyet, mint fogalmaz, „ugyanolyan könnyű lesz felvenni, mint levenni”.
A szakértők szerint főleg a középosztályhoz tartozó fiatalok képezik a törzsközönségét ezeknek a minden sarkon megtalálható üzleteknek, amelyek „a felnőttek egészségápolására” szolgálnak a cégtábla szerint.
„Ezek a boltok sok fiatalt vonzanak, új dolgok felfedezését teszik lehetővé számunkra. Jó, ha nyitottak vagyunk” – mondja Ha, aki egyike a bolt törzsvásárlóinak. Li Jin-hö (Li Yinhe), aki a társadalmi kérdések, és különösen a szexualitással összefüggő témák szakértője, abbeli meggyőződésének ad hangot, hogy a szexualitás iránti megnövekedett érdeklődés nyilvánvalóan összefügg a három évtizede megkezdődött gazdasági nyitással, amely az előző 30 év szigorú kommunista puritanizmusát követően a kínai társadalmat is megnyitotta a külföld hatása előtt.
„Ezeknek a változásoknak a fiatalok az élharcosai, mert ők alkotják az internet-nemzedéket és ők jobban hozzáférnek az újdonságokhoz, mint bármikor ezelőtt” – magyarázza a kutatónő. A változásokkal az egész társadalom kénytelen lépést tartani. Így például decemberben az oktatási minisztérium arra szólított fel, hogy a nemi felvilágosítást már az elemi iskolákban kezdjék meg – a cél elejét venni az AIDS terjedésének és a nem kívánt terhességeknek. „Korábban az ilyen típusú tájékoztatás csak a középiskolások számára volt elérhető” – hangsúlyozta nemrég az Új Kína hírügynökség, hozzáfűzve, hogy a tanárok – anélkül, hogy kényes témákat érintő nagy vitába bocsátkoztak volna – „tájékoztató anyagokat adtak át a diákoknak és hagyták, hogy maguk olvassák el azokat.”
Az életszínvonal a hetvenes évek végén bevezetett reformok nyomán jelentősen javult, a nyitás mellett ez is fontos tényező a szexualitás előtérbe kerülésében. A 25 éves Jang Ce (Yang Zi), aki a múlt hónapban nyitotta meg A szerelem boltját, régi kínai mondást idéz: „A testi szerelemhez előbb arra van szükség, hogy legyen elég táplálékod és meleg ruhád.” Az ő üzletében a szerelmi kellékek ára 200 jüantól (mintegy 6000 forint) 7000 jüanig terjed, miközben a pekingi átlagkereset 3000 jüan körül jár.
A magas sarkú cipőt és orrában gyűrűt viselő fiatal nő persze azt hangsúlyozza, hogy minőségi, importált szexuális segédeszközöket forgalmaz, ellentétben a hasonló butikok zömével, amelyek helyi készítésű, olcsó erotikus tömegáruval kereskednek.
„Pekingben csak tavaly tűntek fel a jó minőségű szexuális termékek” – fűzi hozzá Ha, a törzsvásárló. Jang, akinek vevői elsősorban nők, méghozzá gyakran kielégítetlen nők, üzletének társadalmi szerepét is hangsúlyozza: „Mindegy, hogy hol élsz, mindenkinek szüksége van a gyönyörre. Ez az élet lényege”.
A fiatal nő szókimondása azonban csak üzlete bejáratáig terjed: ahhoz még nem tudta összeszedni bátorságát, hogy bevallja a távoli, északnyugati Kanszu (Gansu) tartományban élő szüleinek, hogy mivel foglalkozik. „Ők régi vágású emberek, még azt gondolnák, hogy rossz útra tértem…” Magyar szexshop -MTI-
Blue dragon potencia növelő
A felfokozott nemi vágy mellett, a pénisz méretének növekedése, és gyors, tartós erekció érhető el szexuális inger hatására. Képes lehet a spermium termelő hormonokat aktiválni a vese károsítása nélkül. Akár több, egymást követő orgazmus! Több napon keresztül, mellékhatások nélkül!
A Dragon power 100%-ban kínai gyógynövényeket tartalmaz. Azoknak a 18 év feletti férfiaknak javasolt, akik vastagabb, keményebb péniszre, több, egymás utáni orgazmusra vágynak, nagyobb teljesítményt szeretnének nyújtani intim perceikben, vagy potenciazavarokkal, merevedési zavarokkal küzdenek. A funkcionális impotencia kezelése megszüntetheti a szexuális zavarokat, javíthatja a spermiumok termelését a szervezetben. Ezáltal növekszik a szexuális vágy, a szexuális energia, és az állóképesség.
Ki szedje? – Férfiak, akik vastagabb, keményebb péniszre vágynak, nagyobb teljesítményt szeretnének nyújtani intim perceikben, potenciazavarokkal, merevedési zavarokkal küzdenek. Több, egymás utáni orgazmusra vágyók. Fáradság, kimerültség esetén a Blue Dragon segíthet. Csökkent nemi vágyat a Blue Dragon fokozhatja.
Hogyan kell szedni? – 1 kapszula bevétele ajánlott sok vízzel, aktus előtt 20-30 perccel. Az ajánlott adagot ne lépje túl! 24 órán belül ne ismételje! Jobb és gyorsabb hatás eléréséhez ajánlott étkezés után 1,5-2 órával bevenni.
Súlyos szívbetegség és szívelégtelenség, valamint rossz közérzet esetén szedése nem javasolt. Adagolás: 1 kapszula aktus előtt 30 perccel. 24 órán belül ne ismételje! Az Intim Centerben személyesen megvásárolhatja, vagy megrendelheti!

