A szett nagyon vonzó, sok különböző kiegészítőjével a férfi farkára, a nők kényeztetésére való. A fő egysége egy forgó vibrátor, állítható sebességű motorral. Az ágaskodó készülék mérete 20 cm. Anális és vaginális használatra egyaránt alkalmas vékony kialakítása, és érzéki feje miatt. E mellett találsz a szettben 8 különböző péniszgyűrűt is, melyek egyedi felületűek, a nők csiklóját érzékeny simogató hatással ingerlik, míg a férfiak ágaskodásának idejét elnyújtják. Próbáljátok ki a szexi intim készletet, mindegyik részét, még a háromszoros és egybefűzött gyűrűket is. A péniszszett Valentin napra és szülinapra, évfordulóra is remek móka. Az Intim Center szexüzletében megvásárolhatjátok, vagy megrendelhetitek a szexshop webáruházából. A játék mellé érdemes síkosítót is rendelni.
Hányféle orgazmus van a nőknél? Freud annak idején kétféle orgazmusról beszélt: a csikló ingerlése révén kiváltott (klitorális) és a közösülésben létrejövő, ún. hüvelyi (vaginális) orgazmusról. Szerinte az előbbi az éretlenebb, gyerekesebb, az utóbbi pedig az érett, felnőtt változata a kielégülésnek.
Ezt az elméletet már az ő korában is sokan kétségbe vonták. Masters és Johnson pedig műszeres vizsgálatokkal kimutatta, hogy akár a csikló ingerlése révén, akár közösüléssel (szeretkezés, szerelmeskedés, légyott, pásztoróra, lefekvés, lepedőakrobatika, szex, együttlét, kufircolás, nemi kapcsolat, hancúr, etye-petye, kamatyolás, aktus, huncutkodás, unga-bunga) elégül ki egy nő, fiziológiailag mindig ugyanaz történik: a hüvelyizmok ritmikus összehúzódásai oldják föl a szexuális feszültséget, hozzák meg a kielégülést.
Az Intim Center sexshop Budapest, Károly krt. 14. szám alatti üzletében kaphatók olyan szexuális segédeszköztök és vibrátorok, dildók, amelyekkel a G-pont és a csikló is könnyen izgatható. A személyes vásárlást javasolt, de a neten az Online szexshopban is rendelhetsz. A képen látható üvegből készült dildó, üvegdildó többféle változatban kapható.
A legutóbbi évtizedben az orgazmuselmélet továbbfejlődött. A kutatók az orgazmus különféle forrásait és megnyilvánulásait fedezik fel, például a sex, csiklón és a hüvelyen kívül az említett mirigyek vagy a méh szerepét (nem beszélve egyéb testrészekről).
Sokan mindent megtesznek annak érdekében, hogy szex, aktus során eljussanak az orgazmushoz, mivel kizárólag ezt a módot tekintik normálisnak. Ha az egyén esetleg ismeri is az orgazmus kiváltásának egyéb módjait, így például a csikló ingerlését, akkor is mindent megtesz a hüvelyi orgazmus érdekében, mivel azt „magasabb rendűnek” tekinti. Ez abból fakad, hogy sokan a nemi aktust hibásan, magával az orgazmussal azonosítják, továbbá ma is hatnak még azok a régi nézetek, miszerint a klitorális orgazmus „éretlenségre” vall, csak a hüvelyi orgazmus tekinthető „érettnek és teljesnek”. Az igazság az, hogy a nemi aktus során a nőknek csak 10-15%-a jut el az orgazmushoz. Ez bizonyos fiziológiai adottságokhoz kötődik, a hüvely ebben az esetben jobban reagál a szexuális ingerekre, és eltérő képet mutatna a pszichikai élmények is (fokozottabb pszichikai érzések). A jelek szerint a női orgazmus is nagyon variábilis és egyéni. Különböző hatások alakítják a nő orgazmuskészségét és kielégülési szokásait (ha egyáltalán kialakulnak ilyenek). Ennek megfelelően a testi megnyilvánulások is különbözőek. Megfigyelték például, hogy a G-zóna ingerlésekor a hüvelyizmok ellazulnak, nem alakul ki a hüvely ingerlésekor a hüvely alsó felének – Masters és Johnson által megfigyelt – szűkülete (az ún. orgasztikus mandzsetta). Nincs tágulat sem a hüvely belsejében. Ehelyett a méh lehajlik és összenyomja a hüvely felső részét.
Ráadásul a méhet, a húgyhólyagot és az említett mirigyeket más idegek vezérlik, mint a nemi szerv többi részét. A „kétbeidegzéses” elmélet szerint a női orgazmus így eltérő beidegzések igénybevételével is létrejöhet. Nem árt azonban hangsúlyozni, hogy egyelőre ez az elmélet is inkább csak hipotézis, amit alaposabb vizsgálatokkal kellene igazolni. Az emberi idegrendszer plaszticitása, rugalmas alkalmazkodóképessége mindenesetre nem zárja ki, hogy az orgazmus testi megnyilvánulásai igen különbözőek legyenek. Az ingerforrások különbözősége és a szexuális izgalom eltérő megnyilvánulásai sem változtatnak azonban azon, hogy az orgazmus fiziológiai lényege a hüvely (pina, vagina) körüli izmok ritmikus összehúzódása. Ugyanígy bármilyen eredetű orgazmusnál megtalálhatjuk a légzés, a szívdobogás és a vérnyomás fokozódását, a ritmikus mozgást, izomfeszülést, s még jó néhány közös jellemzőt.
Akkor hát hányféle orgazmus is van a nőknél? Ahogy vesszük. Joggal mondhatnánk, hogy sokféle – mármint eredetére, testi megnyilvánulásaira és lelki átélésére nézve sokféle. De ugyanilyen joggal mondhatjuk azt is, hogy a sokféleséget nagy egységbe foglalja néhány alapvető testi jellemző, továbbá a kielégülés érzése és tudata.
A híres amerikai „Hite-jelentés” az állítja, hogy kizárólag a csikó ingerlésével váltható ki orgazmus, ezért a nő szexuális szempontból önellátónak tekinthető. E jelentés „jól jött” a szélsőséges nőmozgalomnak. Nálunk ez a megállapítás nem tett szert különösebb népszerűségre, sok nőnek inkább kisebbségi érzése van, amiatt, hogy csak így jut el az orgazmushoz.
Minthogy pedig a szexualitás, a a nemi életet élő ember fő jellemzője a változatosság igénye, jó, ha az orgazmus is változatos, mind eredetére, mind egyéb tényezőire nézve. Erre tudatosan is lehet törekedni. Különösen fontos lenne ez azoknál, akik ismerethiány, időhiány vagy egyéb „súlyos” okok folytán engedték szokások sablonjai közé szorulni, vagy éppen elcsenevészedni nemi életüket.
Jó tehát, ha valaki többféleképpen tud kielégülni: akár a csikló kézzel vagy szájjal ingerlésével, akár vaginális vagy anális közösüléssel, ami éppen a G-zónat ingerlése révén lehet hatásos. Utóbbinál az időtartam éppúgy döntő tényező lehet, mint a testtartás.
A férfiak leginkább akkor érnek el orgazmust, ha a szex vaginális közösülést is tartalmaz, a nők abban az esetben, ha a szex többféle felvonásból áll össze. Sok olyan nő van, aki nem él át orgazmust, mégis örömet talál a nem aktusban, boldognak érzi magát. Az egyesülés tudata, a kedveskedések, a partner viselkedése, a szerelembe vetett hit pótolják számukra az orgazmus hiányát.
Az anorgazmia (orgazmushiány) akkor jelent problémát, ha a nő keserű tapasztalatként éli meg, ami negatív hatással jár a kapcsolat harmóniájára is. Az orgazmus feltétlenül szükséges voltának napjainkban oly erővel érvényesülő téveszméje ott rejlik számos komplexus, feszült lelkiállapot mögött, károsan deformálva a szexuális életet. Ez a szemlélet az orgazmus hajszolását eredményezheti, melynek nagyszámú negatív következménye lehet: elégedetlenség a nemi élettel, a szexuális reakciók visszafejlődése, a partner, illetve partnernő bűntudatának kialakulása, kiábrándulás a kapcsolatból stb. Érdemes feltenni a kérdést, hogy mindenáron törekedni kell-e az orgazmus elérésére!
A női magömlés témában squirt cikkek: 1. Női magömlés, a G zóna felfedezése – 2. A női ejakuláció jellemzői – 3. Hányféle orgazmus van a nőknél? – A G-pont izgatása, és a női magömlés.
Van mit fogni rajta! Ha te is mindig arról álmodoztál, hogy egy igazi húsos darabot fogdossál, akkor Bettyt javasoljuk. Igazi feledhetetlen nagyságú gumibaba. Igaz nem vékony és karcsú, de valami buja ez gumi anyag, nagyon telt kosaras mellekkel. Három izgató lyukának mindegyikében élvezheted vele a szexet. A szája mélyen szívja magába a péniszt, miután csodás érzés a hüvelyi vagy anális izgatás. A lady-t nyugodtan a fürdőbe is beviheted, a kádba is élvezhetsz. Nem ismeri a határokat, az lesz amit csak akarsz. A víznek ellenáll a vastagsága. Mérete életnagyságú (160 cm), egyenes lábaival a sarokban is megáll. Meztelenül kapod a szexshop webáruházából való megrendelés esetén, de ha szeretnél még erotikus ruhát is beszerezni hozzá, az üzletben megteheted. Címünk: Intim Center szexüzlet, Budapest, Károly krt. 14). Nézz be és mutatunk Betty mellé pár erotikus szexbaba társat is.
A péniszed bázisára kell húzni a Moyo Vigor néven ismert szorítót. De ezt biztosan te is tudod. A rögzítő gyűrű segít mereven tartani majd a farkad és erekcióserkentő. Fekete színben juthatsz hozzá a szexshop webáruházából, vagy személyesen is üzletünkből. (Cím: Intim Center szexüzlet, Budapest, Károly krt. 14). A 100%-os tisztaságú, higiénikus és biztonságos szilikon játék hatékony, biztosan elélvezel tőle a megfelelő időben. Nagyon kényelmes viselet. Az állítható rész teszi, hogy akármekkora is a keresztmetszete szerszámodnak a megfelelő méretet könnyen be tudod majd állítani, ahogyan azt is, hogyan teszed fel. Élvezd vele az erősebb erekciót, maximalizáld az orgazmus időd. Ez a kihívás, amit nyújt neked. Maximális átmérő 6,5 cm, minimális átmérő 1,5 cm.
Pár ötlet az ehető, iható szexi termékek készítéséhez, az Intim Center szexüzletében kapható édesen erotikus termékekből. Gondolom te is gondolkodtál már egy szexre csábító étel, ital, viccesen erotikus táplálék kivitelezésében. Ha még nincs ötleted mit vehetnél egy szexshopban, vagy az online webáruházban akkor itt körülnézhetsz… De ha még nem itt a remek alkalom!
Először is megragadnám az alkalmat arra, hogy bemutassam az egyik kedvencemet, melyet minden hétvégén bevetek. Mi sem jobb célzás a szexhiányunk kielégítésére, mint egy finom, ám de szexhez közelálló étel kivitelezése, hogy miután jóllaktunk, jöjjön a jól megérdemelt érzéki erotika. Reggelenként például a tojás mindenkit jóllakat. Nők, férfiak egyaránt könnyen elkészíthetik!
– Tükörtojás másképp: Vedd elő a péniszformájú tojáskészítőt, tegyél egy kis olajat egy serpenyőbe és az alakzat közepébe üsd bele a két tojást. Pár perc és máris készen van a laktató finomság!
– Vagy készíts reggelre egy muffint a péniszalakú 6 db-os sütőkészletébe. A muffin receptje is egyszerű, sőt a változatosság kedvéért nagyon sokfajta gyümölcsös, csokis változatot kínál, ami által az édességkedvelők számára egy új nyílik meg az erotikus ételek világába.
– Nyári melegekhez a különböző szívecskés, vagy pénisz alakú jégkocka készítő az ideális. Ilyenkor én mindig a gyümölcsös reggeli italba, különleges mézes kávéba egy péniszes szívószállal együtt szervizelem a jégkockával különlegesen kinéző különlegességet.
– Több buliba, partira a péniszes, cicis alakú lufikon kívül a szülinapi tortát is készítheted pénisz alakú sütőformába, hogy nagyobb legyen a meglepetés! Ezt péniszes gyertyával tovább űberelheted, sőt különböző szexi ajándékokat is csomagolhatsz a meglepettnek.
– Ami mindenki számára kihagyhatatlan, szinte minden napra elsüthető finom édesség, a nyalóka. Ebből több formát, fajtát találsz szexüzletünkben és a szexshop webáruházában is. Érdemes akár szórakozásból egyet-egyet elől hagyni a szobaasztalon vagy az autóban, hogy meglepetést okozz vele! Orális szex előkészítéséhez remek gyakorlási mód is.
– A kör természetesen itt még nem ér véget! A legszexisebb és egyben a Valentin napra, évfordulókra mindenképp ajánlott meglepetés az ehető fehérnemű! Akár szexi férfi alsó, akár női bikini felső, bugyiról legyen is szó, mind-mind nem fog abbamaradni akkor, ha elfogy az utolsó sora az édességnek. A vége felé már teljesen szexre kiéhezett férfi vagy nő, kéjesen tovább fogja nyalogatni az erotikus és intim pontodat, hacsak a fele fehérnemű megevése után rögtön le nem rántja a további ruhát rólad!Neked is vannak ezen kívül ötleteid? Valósítsd meg őket minél előbb, hiszen a szexuális fantázia megélése, akár egy szexi finomság kíséretében nem csak a pasiknál, de a csajoknál is szuper hatásokat vált ki a szexuális fejlődés terén. Vésd jól eszedbe, nem csak a pasikat lehet a hasunkon keresztül megfogni! De őket mindenképpen! Ezekkel az ötletekkel te is másképp élheted meg az unalmassá vált hétköznapokat. Ha mást nem is, térj be üzletünkbe és nézz körül további szex éhséget szüntető ötletekért! Még egy tanács: Figyelj oda, hogy a tálalás is szexis legyen! Ehhez is találsz nálunk különböző szexi kiegészítőket, szexi ruhákat. Akár feldobhatod az egészet egy játékos szakácsnő jelmezzel. Ringasd a hátsód, amikor beviszed a finomságot és hidd el a szexi élmények nem maradnak el! Üzletünk címe: Intim Center szexüzlet, Budapest, Károly krt. 14. Tel: 317-0918, Webshop: Rendelés regisztráció nélkül!
A piros péniszgyűrűbe te is azonnal bele fogsz szeretni. Ha pasi vagy, akkor a tartós erekció növelésért, ha nő vagy a extrém csiklóizgató hatásáért. A kötél mintázatú aranyos “szép” csomóponttal a tetején igazán izgató páros szexjátéknak minősül. Anyaga bőrbarát szilikon. Átmérője 2,5 cm, de rugalmasan tágítható. Nem csak biztosítja a reális szexi érzéseket, de mindkét fél számára nagyobb örömet vált ki használata. Érdemes tenni vele egy-két, sőt több próbát másfajta szexhelyzetekben, akár stílusosan egy hajóúton, vagy otthon a fürdőszobában, konyhában, hálóban, pincében, stb. A tengerész csomós gyűrű az Intim Center szexüzletében vagy az üzlet online webshopjából is egyszerűen házhoz rendelhető.
A csintalan Lollipop nyalókák a hidegben és melegben egyaránt megnevettetnek és gyakorlásra hívnak. Tedd hát a szádba te is és élvezd a pénisz alakú, vagy meztelen nő alakú darabok édességét. A termék egyenként csomagolt. Kanos pasiknak és kéjvágyó nőknek kihagyhatatlan ajándék. Válaszd ki melyik kell, és rendelj belőle akár többet egyszerre, vagy látogass el üzletünkbe (Intim Center szexüzlet, Budapest, Károly krt. 14) és vigyél magaddal párat az útra. Barátoknak kitűnő legénybúcsúba és női partikra. Méretük kb. 18 cm, rúd nélkül a nyalni való 9 cm. Súlya 55 g. Összetevői: cukor, glükóz szirup, víz, E330, aromák, színezékek. Kóstold meg te is!
Aleska Diamondsexshopvibrátorral pózol. Aleska Diamond híres magyar pornósztár, pornószínésznő, vagy újabb szóhasználattal felnőttfilmes színésznő szexi időjósként is dolgozott már rendes nevén, ami Sáfrány Emese. Pornós barátnője Mészáros Dóra és Dósa Kinga is vetkőzött több időjárás jelentésben, egyet itt nézhetsz meg.
Aleska Diamond szexshop vibrátorral látható a fotón, amely egy valósághű, realisztikus, vagyis a hímvesszőre fomájában és tapintásában hasonlító típus. Ilyen vibrátort az Intim Center sexshop Budapest üzletében vásárolhatsz meg, vagy válogathatsz sok más hasonló közül. A webshopban is nézz körül itt.
Rengeteg formájú, méretű és anyagú vibrátort lehet kapni, ami nagyon klassz, de megnehezítheti a választást. A tökéletes vibrátor megtalálásához a legjobb ha a neten nézelődsz, és az Intim Center Budapest, Károly krt. 14. sz. alatt található üzletben vásárolod meg. Vásárlás előtt a kezedbe tudod venni, érezheted mit tud, és milyen a tapintása.
A vibrátoroknak több típusa van, ezek: G-pontos vibrátorok, exkluzív és egyedi vibrátorok, öntapadós vagy letapasztható vibrátorok, valósághű és realisztikus vibrátorok, hengeres sima rúd vibrátorok, több funkciós speciális tudású vibrátorok, puha bőr érzetet keltő zselés, szilikonos vibrátorok.
Fantasztikus kis játék, melynek konstrukciója kiváló minőségű és nagy vibrációjú. Párban és egyedül is elélvezhetsz vele. Érzéki alakja intenzíven rezeg, anyaga kemény tiszta szilikon, de egyben rugalmas. Rezgése 3 sebességű, erőteljes. Hossza 15 cm. Jó első szexi játéknak és előjátéknak, a szexkészleted egyik nagyszerű darabjának is. Kérd partneretől ajándékba a következő évfordulóra, szülinapra. Megrendelhető fekete színben az a szexshop webáruházából, vagy személyesen az Intim Center szexüzletéből. Formája vékony, igazi backdoor (anál) stimuláló. 3 gyöngyös kialakítása simogató hatású, a bejáratoknál különösen élvezetes. Imádni fogod! Bekapcsolni, használni egyszerű, a nyomógomb a pálca tövében van. Fogantyúja révén mélyen hatol be a lyukakba és könnyen tisztítható. Vízbázisú síkosító használat ajánlott hozzá! A termék vízálló.
Szeretitek a sört? És szeretetnétek a kerti partit, egy baráti összejövetelt feldobni egy vicces kinézetű Boob, azaz ciciket mintázó sörnyitóval? Ez ám a meglepetés és a hasznos partikellék, amit magán használatra is később örömmel használhatsz. Hiszen nem csak egyszer használható a nyitó. A melleket megrendelheted ajándékba, meglepetésnek is a szexshop webáruházából. Mérete mindössze 10 cm, ezért kiránduláshoz is magaddal viheted. Igazi mellel ne próbáld kinyitni a sört, de ezekkel a mellekkel mindenképp! Az Intim Center szexüzletében további hasznos és szexi, erotikus termékekre tehetsz szert. Érdemes eljönni körülnézni! Cím: Budapest, Károly krt. 14.